Az edzői járadék örökölhetőségét szorgalmazza Laurencz László

Sport, 2018.12.05

Az edzők olimpiai járadékának örökölhetőségét szorgalmazza Laurencz László kézilabda mesteredző.

A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként világbajnoki ezüst- és olimpiai bronzérmes tréner szerdán az MTI-nek elmondta, aki sportolóként elért eredményeivel érdemelte ki a rendszeres juttatást, annak halála után az özvegye megkapja a járadékot, és méltányosnak tartaná, ha ez az edzők, illetve házastársuk esetében is így lenne.

A Magyar Köztársasági Arany és Ezüst Érdemkereszttel is kitüntetett 84 éves Laurencz hozzátette, javaslatát több kollégájával, Szántó Imrével, Vajda Tamással, Ludasi Róberttel, Mocsai Lajossal, valamint Schmitt Pállal, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnökével és Németh Szilárddal, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével is megvitatta, s mindannyian egyetértettek a felvetésével.

Ezután a Magyar Edzők Társaságához fordult, ahol szintén támogatásukról biztosították, és előterjesztették a javaslatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárságának.

Bánki Erik (Fidesz) múlt kedden javasolta a sporttörvény módosítását. Amennyiben a parlament elfogadja az indítványt, valamennyi jogosult, valamennyi érme után megkapja a járandóságot. A múlt hét kedden rendezett vita során minden felszólaló támogatta az előterjesztést, amely azonban az edzői járadék örökölhetőségét nem tartalmazta.

A 2019-es költségvetésbe valamivel több mint 1,9 milliárd forintot terveztek az olimpiai járadékok rendszerére, a jogszabály elfogadása után a forrásigény 3,6 milliárdra nő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!