Az előző idény eredményeit ismételné meg a Soproni KC férfi kosárlabdacsapat

Sport, 2019.09.19

Legalább a tavalyi évhez hasonló eredményt szeretne elérni az idei férfi kosárlabda NB I-ben a Soproni Kosárlabda Club.

Pojbics Szabolcs ügyvezetője a csütörtöki sajtótájékoztatón közölte, nehéz a szezon kezdete előtt elvárást megfogalmazni, mert a bajnokság évek óta annyira kiegyensúlyozott, hogy akár egy győzelem vagy egy vereség is négy-öt hellyel változtathatja meg a csapat helyét a tabellán. A cél, hogy minél sikeresebb legyen a legutóbb negyeddöntős együttes, és minél több embert tudjanak a lelátóra csalni egy "megalkuvás nélküli, szerethető csapattal".

Sabáli Balázs vezetőedző elmondta, eddig öt új játékos érkezett, a hatodikkal pedig - aki center pozícióban szerepel majd - szóban már megegyeztek. Így reményei szerint jövő szombaton, a szezon első mérkőzésén teljes kerettel fognak pályára lépni Jászberényben. Hozzátette, hogy az utolsó napokban is váltás történt, mert Melvin Johnson helyére a hátvéd pozícióba a tavaly Zalaegerszegen játszó Bernard Thompson érkezett.

Nem egyszerű hat új embert beépíteni a csapatba, ezért türelmesebbnek kell lenni, de a cél, hogy megismételjük a tavalyi eredményt - fogalmazott.

Takács Norbert csapatkapitány arról beszélt, hogy bár többször látott már el csapatkapitányi feladatokat az elmúlt években helyettesként, de ez az első szezon, amikor ténylegesen hozzátartozik ez a feladatkör.

A sajtótájékoztatón bemutatkozott a szakmai stáb új tagja, Dénes Gábor, a Sopron KC korábbi csapatkapitánya, aki az előző szezon végén jelentette be visszavonulását. Dénes Gábor sportszervezői és marketing feladatokat lát el a klubnál a jövőben.

Csiszár Szabolcs városi sportfelügyelő azt emelte ki, hogy mintegy nyolcvan sportszervezettel van kapcsolatban az önkormányzat, de a férfi kosárlabdacsapat kiemelt figyelmet élvez. Hozzátette, hogy mindenki emberfeletti munkát végez a klubnál.

A csapat a felkészülést ma 19.30 órakor kezdi a Krasznai Kupán az Alba Fehérvár ellen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!