Az MNASZ elnöke szerint kiemelkedően sikeres évet zárt a hazai autósport

Sport, 2019.01.23

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint tavaly kiemelkedően sikeres évet zárt a hazai autósport, amelynek történetében a 2019-es esztendő egy új időszak kezdetét jelentheti.

A sportvezető az MTI-nek azt mondta, a sportszakmai, sportdiplomáciai, valamint gazdasági eredmények szempontjából is sikerült felülmúlni a korábbi éveket. Úgy véli, a sportág itthon dinamikusan fejlődő pályára állt, és a kormányzati elismertség tekintetében is egyértelmű az előrelépés.

"Szövetségünk taglétszáma tovább emelkedett, az újak belépésével a tagszervezetink száma elérte a 215-öt, így megközelítettük a valaha volt legmagasabb tagszámot, s közben a versenyzők létszáma is nőtt" - számolt be a részletekről Oláh Gyárfás, hozzátéve, hogy az MNASZ 2018-ban csaknem 100 versenyt rendezett meg sikeresen, ráadásul mind a nyolc szakág bajnoksága időben megkezdődött és eredményesen lezárult.

"A nemzetközi versenynaptárunkban ismét több, a nemzetközi szövetség, a FIA szakági sorozataihoz tartozó esemény szerepelt, és ezek mindegyikét a FIA tisztségviselőinek elégedettsége, és elismerése mellett sikerült megrendeznünk" - mondta az MNASZ elnöke, kiemelve a Forma-1-es Magyar Nagydíjat, a tereprali világkupa-sorozatba tartozó Hungarian Baja viadalt, valamint a túraautó-világkupa (WTCR) Hungaroringen rendezett versenyhétvégéjét. Hozzátette, hogy FIA Európa-bajnoki sorozat részeként Nyírád autokrossz Eb-futamnak adott otthont, Pécsen Historic rali Eb-versenyt, a Hungaroringen pedig a gyorsasági kamionosok Eb-futamát bonyolították le.

Hangsúlyozta, hogy 2018-ban sok magyar pilóta mérette meg magát nemzetközi szinten, ők számos kiemelkedő eredménnyel bizonyítottak: "a teljesség igénye nélkül néhányat megemlítve Michelisz Norbert negyedik lett összetettben a WTCR-ben, Kiss Norbert hatodikként zárt a kamion Eb pontversenyében, a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős szintén hatodik lett a rali Eb mezőnyében, amelyben egy kategóriával lejjebb, az ERC2-ben ifjabb Érdi Tibor és Papp György a címét megvédve lett másodszor Európa-bajnok."

Oláh Gyárfás szerint "új korszakot sikerült nyitni" a nemzetközi sportdiplomáciában, így ez bizonyult tavaly az MNASZ legsikeresebb területének. A magyar szövetség 10 tisztviselőjét választották be 9 FIA-bizottságba, Oláh Gyárfás pedig 2017 decembere óta az offroad bizottság elnöke, 2018-ban pedig a FIA Közép-európai Zóna Kupa (CEZ) versenysorozat vezető testületének alelnöke lett.

"Részben a személyekhez köthető sikereinknek, részben a rendezvények minőségi lebonyolításának köszönhetően az idén ismét lehetőséget kapunk a korábbi nemzetközi rendezvényeink megszervezésére, illetve új elemként, több mint 10 éves kihagyás után, bekerültünk a FIA rali Európa-bajnokság sorozatába, az ERC idényzáró futamát Nyíregyházán és környékén rendezhetjük meg november 8. és 10. között" - nyilatkozott az MNASZ elnöke.

A sportvezető kiemelte, a sportdiplomácia területén elért előrelépéshez tartozik az is, hogy február 2-án Budapest ad otthont a ralikrossz vb és Eb, valamint az autókrossz Eb díjkiosztó ünnepségének, amelyen a három széria legnagyobb sztárjai vehetik át a 2018-as trófeákat.

"A FIA először választotta Budapestet egy vb-sorozat díjkiosztójának helyszínéül, ez pedig egy újabb fontos lépés ahhoz, hogy Magyarország egyre előkelőbb helyet foglaljon el az autósport világtérképén" - mondta az MNASZ elnöke.

Oláh Gyárfás úgy fogalmazott, a szövetség várhatóan pozitív gazdasági eredménnyel zárja a tavalyi évet annak ellenére, hogy kiemelkedően magas támogatást nyújtottak a tagoknak, versenyzőknek, rendezőknek. Hozzátette, hogy az MNASZ saját tőkéje az elmúlt években folyamatosan gyarapodott, de a korábbi esztendőkhöz képest jóval magasabb összegű támogatások nyújtása ennek a növekedésnek az ütemét lelassította.

"Tavaly januárban elnökségi határozatban rögzítettük, hogy a szövetség gazdálkodása során keletkezett eredmény 90 százaléka minden évben a tehetséggondozó program költségvetésébe kerül. Első alkalommal a 2018-as évben került kiírásra a program pályázata, amelynek során több mint 40 pályázót tudtunk támogatni, összesen több mint 10 millió forint értékben" - mondta a sportvezető, hozzátéve, hogy tavaly decemberben az is eldőlt, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi) benyújtott sikeres pályázat eredményeként a minisztérium további 11,7 millió forint összegű támogatást biztosít az MNASZ-nek. Erre hamarosan pályázati felhívás keretében nyújthatják be igényüket a tagszervezetek, a megítélt támogatásokat pedig 2019 első félévében tudják majd felhasználni.

"A tavaly benyújtott pályázatok sikereinek köszönhetően az Emmi 20 millió forint támogatást biztosított a kandidáló rali Eb-futam sikeres megszervezéséhez, Magyarország kormánya pedig kormányhatározatban biztosított a rali Eb-futam 2019-2023-as megrendezéséhez összesen több mint 500 millió forintot, illetve csaknem 300 millió forintot a nyíregyházi multifunkcionális autó- és motorsport aréna megvalósításához szükséges előkészítő munkákhoz" - mondta Oláh Gyárfás.

Az MNASZ elnöke kiemelte, az elmúlt négy évben törekedtek arra, hogy "a folyamatokat jó irányba" fordítsák, jogilag és gazdaságilag is stabilizálják az MNASZ-t, s miután a biztos alapok tavaly már rendelkezésre álltak, meg tudták tenni az első, és nagy jelentőséggel bíró lépéseket, amelyek a folyamatos fejlődéshez szükségesek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!