Bajnokok Ligája - Bolgár ellenfelet kapott a Ferencváros a selejtezőben

Sport, 2019.06.18

A bolgár Ludogorec Razgrad együttesével találkozik a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni székházában kedden tartották meg a sorsolást, amely során a zöld-fehér klub nem volt kiemelt.

Az 1. csoportban utolsóként húzták ki a Ferencvárost, amely a kiemeltek közül elkerülte a kazah Asztanát, a szerb Crvena zvezdát, az északmacedón Shkëndiját és a svéd AIK-t.

A Ferencváros a bolgár bajnok vendégeként kezdi a párharcot, az első felvonást július 9-én vagy 10-én, a visszavágót egy héttel később rendezik.

A párharc vesztese az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában folytathatja nemzetközi kupaszereplését.

A Ludogorec Razgrad nyolcszoros bolgár bajnok, 2012 óta megszakítás nélkül aranyérmes. Az együttes a BL 2014/15-ös kiírásában csoportkörös volt, ott 4 pontot szerzett és a Real Madrid, a Basel, valamint a Liverpool mögött negyedik, utolsó lett a B jelű négyesben. A 2016/17-es idényben szintén BL-csoportkörös volt, akkor 3 döntetlennel három pontot szerzett, és a harmadik helyen végzett az Arsenal és a Paris Saint-Germain mögött, a Basel előtt.

A Ludogorec Razgrad az elmúlt két kiírásban az Európa-liga csoportkörében szerepelt.

Tavaly a Vidi - amely azóta már MOL Fehérvár FC - a BL-selejtező második fordulójában búcsúztatta a bolgár gárdát: az idegenbeli 0-0-s döntetlent követően a felcsúti visszavágón 1-0-ra legyőzte riválisát.

A főtáblás részvételért a Ferencvárosnak négy ellenfelet kell búcsúztatnia.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!