TV műsor

Bicsák Bence és Bragmayer Zsanett nyerte a sprint távú duatlon ob-t

Sport, 2021.04.24

A magyar triatlon válogatott két oszlopos tagja, Bicsák Bence, illetve Bragmayer Zsanett nyerte a sprint távú duatlon országos bajnokságot szombaton, Balatonbogláron.

Bicsák 53:15 perc alatt teljesítette az 5 kilométer futásból, 20 kilométer kerékpározásból és befejezésként 2,5 kilométer futásból álló távot. Másodikként a triatlon válogatottnál szintén számításba vett Dévay Márk, míg harmadikként Kovács Gyula ért célba.

Bicsák Bence az MTI-nek elmondta: bár végre tudták hajtani az eredetileg eltervezett felkészülésüket, ennek ellenére egyelőre még csak keresi a versenyformáját a hosszú nemzetközi szünet után.

"Nagyon kellenek az ilyen felhozó viadalok, hogy utolérjük önmagunkat. Márkkal nagyot versenyeztünk, gratulálok neki és mindenkinek másnak is" - mondta.

A nőknél győztes Bragmayer a mezőnyben egyedüliként ért célba egy órán belül (59:07), őt Sárszegi Noémi és Bukovszki Tünde követte.

Bragmayer kiemelte: jó formában érzi magát, és folytatja felkészülését a triatlonosok hamarosan újra induló olimpiai kvalifikációjára.

"Május közepén Jokohamában állok rajthoz, bízom benne hogy megerősítem a kvalifikációs pozíciómat. Idén az olimpiáig már az összes versenyem Tokió jegyében zajlik" - közölte.

Vasárnap a vegyes váltó ob-n hirdetnek győztest Balatonbogláron, ahol a versenyeket nézők nélkül, szigorú egészségügyi szabályok betartásával rendezik meg.


Eredmények:

férfiak:
1. Bicsák Bence (Pécsi SN Zrt) 53:15 perc
2. Dévay Márk (Trion SC) 53:41 p
3. Kovács Gyula (Tiszaújvárosi TK) 54:40 p

nők:
1. Bragmayer Zsanett (Team Újbuda) 59:07 perc
2. Sárszegi Noémi (Pécsi SN Zrt) 1:01:09 óra
3. Bukovszki Tünde (Budaörsi TK) 1:01:15 ó
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!