Birkózó Eb - Barka Emese technikai tussal szerzett bronzérmet

Sport, 2018.05.04

Barka Emese bronzérmet nyert pénteken a 57 kilogrammos súlycsoportban az oroszországi birkózó Európa-bajnokságon, Kaszpijszkban.

A Csepel 28 éves versenyzője az éremcsatában lényegesen jobb volt a német Laura Mertensnél, akit 11-0-s különbséggel, technikai tussal múlt felül.

Az első pillanattól kezdve támadólag, aktívan lépett fel Barka Emese, aki egy győzelem után az elődöntőben maradt alul, így mérkőzhetett a harmadik helyért. Ellenfelének minden erejét az emésztette fel, hogy bontsa a fogásokat és talpon maradjon. Az érezhetően erősebb magyar birkózó egy ízben befogta riválisa karját, de akkor még nem sikerült mögé kerülnie. Ugyanakkor csak idő kérdése volt, mikor intik meg passzivitásért a németet. Ez még a szünet előtt bekövetkezett, de Mertens a félperces "akciókényszer" során sem tudott mit kezdeni Barkával, aki így 1-0-s előnyre tett szert.

A többszörös vb- és Eb-bronzérmesként esélyesebb magyar versenyző a második három percben teljesen felőrölte ellenfelét. Előbb alig egy perc elteltével egy lábra támadással hanyatt döntötte a németet (5-0), majd ezt követően sorozatban háromszor mögé kerüléssel szerzett két-két pontot, így több mint tízpontos különbséget (11-0) kialakítva diadalmaskodott.

A 2013-ban és 2016-ban vb-bronzérmes, 2015-ben Európa Játékok-győztes Barka Emese negyedszer állhat kontinensviadalon a dobogó legalsó fokára, mivel 2007-ben, 2013-ban és tavaly is harmadik volt az Eb-n.

Az övé a magyar küldöttség negyedik bronza Kaszpijszkban. Korábban kötöttfogásban Lőrincz Tamás (77 kg), Korpási Bálint (72 kg) és Kiss Balázs (97 kg) végzett harmadikként.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!