Birkózó Eb - Fritsch és Nagy is kikapott a negyeddöntőben

Sport, 2019.04.13

A kötöttfogásúak 72 kilogrammos kategóriájában Fritsch Róbert technikai tussal, a 82 kilós Nagy Péter pedig 2-1-re kapott ki a negyeddöntőben a bukaresti birkózó Európa-bajnokság szombati napján.

Fritsch a nyolcaddöntőben aratott gyors sikerét követően ezúttal még gyorsabban maradt alul. Abujazid Mancigov először a szőnyeg széléig tolta a Pénzügyőr újoncát, majd ledöntötte a lábáról (0-2). Később a magyar ugyan majdnem megcsinálta a csípődobást, de az utolsó pillanatban az orosz visszafogott és ebből csinált mögékerülést. A két éve Eb-bronzérmes Mancigov érezhetően erősebb volt, emiatt tudott rendre ellenállni Fritsch indításainak, és azokat megkontrázva még kétszer földre vitte a magyart, ezzel alig két perc után döntő fölényt (0-8) harcolt ki.

A felnőtt világversenyen szintén debütáló Nagyot mindkét menetben egyszer megintették passzivitás miatt (0-2), de parterhelyzetben nagyszerűen védekezett Emrah Kus ellen. A ceglédi versenyző az utolsó percben nagy hajrát indított, a tavaly vb-ezüstérmes török riválisát is megintették (1-2). Az utolsó másodpercben aztán mindössze egy-két centin múlt a kitolás és egyben a győzelem.

Nagy és Fritsch mellett a délelőtti programban korábban vereséget szenvedő három magyar közül a 97 kilós Varga Ádám bízhat abban, hogy legyőzője vigaszágra segíti, ugyanakkor a 60 kilós Torba Erik és a 67 kilogrammos Krasznai Máté már kiesett, mivel legyőzőjüket azóta felülmúlták. Az esti éremcsatákban a 87 kilós Szilvássy Erik a bronzért lép szőnyegre, ellenfele a litván Eividas Stankevicius lesz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!