TV műsor

Birkózó Eb - Muszukajev könnyed győzelemmel kezdett

Sport, 2020.02.14

A világbajnoki bronzérmes Muszukajev Iszmail fölényes győzelemmel kezdte meg szereplését és bejutott a szabadfogásúak 65 kilogrammos kategóriájának negyeddöntőjébe a római birkózó Európa-bajnokságon.

A magyar színekben a szeptemberi vb-n bemutatkozott Muszukajev nur-szultani szereplésével gyorsan kedvenccé vált a sportág rajongóinak körében. Látványos, szórakoztató stílusával a nézőket lenyűgözi, ellenfeleit pedig látványosan zavarba hozza. Erre a világbajnokságon a legjobb példa a törökök Eb-másodikja, Selahattin Kilicsallayan elleni negyeddöntője volt, mely során úgy nyert technikai tussal, hogy közben riválisa egyre frusztráltabb lett, tehetetlenné vált és folyamatosan reklamált.

A török így minden bizonnyal nem volt a legboldogabb, amikor a sorsolásnál kiderült, hogy a nyolcaddöntőben éppen Muszukajevvel kell birkóznia.

Ezúttal a meccs nem keltett akkora indulatokat a törökben, mint a fél évvel ezelőtti. Muszukajev az első menetben tulajdonképpen semmit sem csinált, vállalta az összekapaszkodást riválisával, figyelt arra, hogy támadni ne tudjon a török, "cserébe" ő sem indított egyszer sem. A szünetre Kilicsallayan ment 1-0-s előnnyel, mivel az FTC sportolója passzív volt és az intés után sem csinált akciót.

A második félidőben aztán a kabardföldi születésű Muszukajev beindult: 40 másodperc után kikapta riválisa lábát és kiléptette (1-1), újabb 40 másodpercet követően derékra támadás után döntötte le (3-1), 15 másodperccel később pedig lábratámadásból mögé került (5-1) és pörgette (7-1) Kilicsallayant. A meccs érdemi részét ezzel a 27 éves olimpiai kvótás szabadfogású lezártnak tekintette, közel másfél percig könnyedén védekezett, de "búcsúzóul", 4 másodperccel a vége előtt még egyszer kitolta ellenfelét a szőnyegről (8-1).

Muszukajev az elődöntőért a fehérorosz Njurgun Skrijabinnal csap majd össze.

A pénteki versenynap másik két magyar érdekeltje, Asarin Roman (70 kg) és Olejnik Pavlo (97 kg) később mutatkozik be.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!