Birkózó Eb - Sastin és Dénes kikapott a negyeddöntőben

Sport, 2019.04.11

A 62 kilós Sastin Marianna és az 53 kilogrammos Dénes Mercédesz is kikapott a negyeddöntőben a bukaresti birkózó Európa-bajnokság csütörtöki napján.

Sastin és Aurora Campagna is óvatosan kezdte a negyeddöntőt, 1:45 perc elteltével az olaszt intették meg, Sastin pedig továbbra is remekül védekezve 1-0-s előnyhöz jutott. A felek a szünetig hátralévő időben sem bírtak egymással és a pihenő után sem tudott egyikük sem újítani. Több mint két perccel a vége előtt Sastint intették, de az akciókényszerben ő sem tudott pontot csinálni, ami Campagna egyenlítését jelentette. Még nagyobb bajba került Magyarország egyetlen női birkózó világbajnoka, amikor egy földharcban olasz ellenfele kerekedett felül (1-3). A Vasas versenyzője a hajrában mindent megpróbált, s bár egy kitolással szépített, a mögékerülés az utolsó másodpercekben nem jött össze. A magyarok videózást kértek, de hiába, 4-2-es vereség lett a vége.

Dénes nagyon álmosan kezdte mérkőzését, s ezt alig néhány másodperc alatt kihasználta a holland Jessica Cornelia Franciska Blaszka egy mögékerüléssel (0-2). Ezt követően egyik birkózó sem tudta a rákényszeríteni az akaratát a másikra, mindketten stabilan álltak a lábukon, azaz sokáig nem volt sikeres akció. A hajrában viszont a holland egyik lábra támadása után Dénes fogást talált ellenfelén, akit kitolt a szőnyegről, s amikor Blaszka megpróbált ellépni, akkor sikerült földre vinnie és mögé kerülnie (2-2). Az egyenlítés az utolsó akció révén neki kedvezett, viszont nem sikerült kivédekeznie a hátralévő másodperceket, 3.7-tel a vége előtt Blaszka kitolta a küzdőtérről, a magyarok ismét hiába kértek videobírót, a visszajátszás igazolta, hogy Dénes kilépett (2-4).

Sastin és Dénes mellett a 65 kilós Sleisz Gabriella is bízhat még a vigaszágban, mert az ő legyőzője is négy közé jutott.

A délutáni programban az 57 kilós Barka Emese a tavaly egy súlycsoporttal feljebb Eb-ezüstérmes bolgár Mimi Nikolova Hrisztovával küzd a fináléba kerülésért, míg este az 59 kilós Galambos Ramóna és a nehézsúlyú Németh Zsanett a bronzmérkőzésen lesz érdekelt: előbbi a címvédő és tavaly vb-ezüstérmes török Elif Jale Yesilirmakkal, utóbbi a norvég Iselin Maria Moen Solheimmel találkozik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!