TV műsor

Birkózó Eb - Sleisz negyeddöntős, Dénes visszalépett

Sport, 2020.02.13

A 65 kilós Sleisz Gabriella magabiztosan jutott negyeddöntőbe a római birkózó Európa-bajnokság csütörtöki napján, ugyanakkor az 53 kilogrammos kategóriában Dénes Mercédesz visszalépett, mivel a magyar szövetség beszámolója szerint megbetegedett az olasz fővárosban.

A 29 éves Sleisz játszi könnyedséggel verte lett ellenfelét, Ramina Mamedovát, akit egy lábra támadással hamar szőnyegre döntött, aztán a földön előbb egy pörgetéssel, majd egy billentéssel kevesebb mint egy perc után 6-0-s előnybe került. A meccs nem is tartott sokkal tovább, mert Mamedova kitolási kísérletekor Sleisz átkarolta ellenfelét, majd nagy ívben eldobta, így 1:21 perc után technikai tussal győzött (10-0). A magyar birkózó a legjobb nyolc között a román színekben versenyző Incze Krisztával találkozik.

Az 59 kilós Galambos Ramóna a vigaszágon lépett szőnyegre, de ott sem tudott javítani azok után, hogy szerdán már az első mérkőzésén kikapott technikai tussal a moldovai Anastasia Nichitától. Ezúttal a bronzmérkőzésért Anzselina Liszak volt az ellenfele, de ugyanúgy idő előtt véget ért a mérkőzése. Az ukrán birkózó az egész meccsen erősebbnek tűnt, Galambos egyáltalán nem talált fogást rajta. Másfél perc után passzivitásért megintették, így fél perce volt, hogy akciót csináljon, ezzel szemben éppen ellenfele tudott pontokat szerezni, mivel átkarolta őt, majd nagy ívben eldobta (0-4), a szünet előtti másodpercekben pedig egy mögékerüléssel tette magabiztossá vezetését (0-6). A folytatásban agresszívabb volt Galambos, de a tavaly vb- és Eb-5. Liszak háromszor kiléptette a szőnyegről, az elsőnél ráadásul hiába kért videobírót a magyar szakvezetés, így kialakult a technikai tushoz szükséges tízpontos különbség.

Csütörtökön még egy magyar lép szőnyegre: a 62 kilós Sastin Marianna a negyeddöntőben kezdi meg szereplését.
(MTI)


Ha teheti, kérjük támogasson minket!

Támogassa a valóban minden párttól és önkormányzattól független vidéki újságírást. Minden támogatást köszönünk, amelyet portálunk tartalmának fejlesztésére fordítunk.



Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!