Birkózó ob - Több mint 200-an neveztek

Sport, 2020.09.17

A koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet követően szombaton rögtön a legjelentősebb hazai versennyel, a felnőtt országos bajnoksággal kezdődik meg a birkózók - hagyományos - szezonja, a versenyt a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián, a KIMBA Sportcsarnokban rendezik meg.

A sportágban általában külön tartják meg a kötöttfogásúak, illetve a szabadfogásúak és a nők versenyeit, az idei évre viszont az volt a terv, hogy egy nagy, összevont ob-val avatják fel májusban az új arénát. A májusi időpontról a járványhelyzet miatt le kellett mondania a hazai szövetségnek, a mostani újrakezdés viszont nem változtatott az eredeti elképzeléseken, így szombaton a Hollandi úton mérhetik össze tudásukat a birkózósport legjobb hazai versenyzői.

A bajnokságra 205 nevezés érkezett, így szinte a lehető legerősebb mezőny gyűlik majd össze mindhárom szakágban, igaz, egy-két hiányzó majd minden fogásnemben akad.

A legerősebbnek számító kötöttfogásban a világ- és Európa-bajnok Korpási Bálint, illetve az Eb-győztes és vb-második, már biztos tokiói résztvevő Lőrincz Viktor nem indul, ahogy az Európa Játékok-ezüstérmes Torba Erik sem. Ott lesz viszont a szőnyegen mások mellett a tavalyi világbajnok Lőrincz Tamás, aki nem 77 kilóban, hanem 82-ben indul.

A nőknél a vb-győztes Sastin Marianna, illetve az Európa-bajnok Barka Emese is versenyezni fog szombaton. A legnagyobb hiányzó pedig az Eb-ezüstérmes Németh Zsanett lesz.

Szabadfogásban tulajdonképpen mindenki ott lesz, aki számít, így az orosz különítmény, a vb-bronzérmes és - a Lőrincz-testvérekhez, illetve Sastinhoz hasonlóan - olimpiai kvótás Muszukajev Iszmail vezetésével, valamint a nehézsúlyú Ligeti Dániel és a több társához hasonlóan a válogatottból kizárt, világbajnoki harmadik Veréb István.

A KIMBA Sportcsarnokban szombaton 10.30-kor kezdődnek meg a küzdelmek zárt kapuk mögött. A versenyt a magyar szövetség honlapján élőben közvetíti.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!