Birkózó-vb - Bácsi Péter vesztes helyzetből fordítva lett világbajnok

Sport, 2018.10.26

Bácsi Péter komoly hátrányból fordítva, kissé talán a bírókkal is megküzdve világbajnoki címet szerzett a kötöttfogásúak 82 kilogrammos kategóriájában a budapesti birkózó-vb pénteki versenynapján.

Birkózó-vb - Bácsi Péter aranyérmes Az FTC 35 éves sportolója egyszeres vb-győztesként kezdte meg a csütörtöki előcsatározásokat, melyben 2-1-es győzelmekkel jutott az elődöntőbe, ott viszont 0-4 után leiskolázta kirgiz Atabek Azisbekovot, így önbizalommal telve várhatta a döntőt, melyben a török Emrah Kus várt rá.

A csarnok szinte "felrobbant", amikor Bácsi megjelent a bevonulásnál, majd a meccsen az első pillanattól fülsüketítő hangerővel biztatták a nézők kedvencüket. A szurkolás aztán füttyszóvá változott, amikor másfél perc után Bácsit intették, ami csak fokozódott, amikor a magyart két pontért intették menekülésért. Bácsi a zóna széle felé kúszva védekezett, ám ott elforgott és ahogy kevéssel kilógott a tenyere egy része a szőnyegről, azonnal büntették.

Az intés 3-0-s török vezetést eredményezett és egy újabb leküldést, amit viszont Kus nem tudott kihasználni. Ezek után sem tűnt azonban Bácsi idegesnek, ment előre, de a félidőig nem tudott faragni hátrányából.

A második menet első másodperceiben Kus energikus kitolással próbálkozott, a kétszeres Európa-bajnok hazai birkózó azonban szépen eltáncolt a szőnyeg széle elöl, majd átvette az irányítást. A következő közel egy percben egyértelműen ő ment előre, Kust pedig megintették (1-3). Lent Bácsi ezúttal nem legendás emelésével kísérletezett, hanem a pörgetés mellett döntött, melyet végül sikerült végrehajtania (3-3), viszont az egyenlítés ellenére továbbra is a török volt jobb helyzetben riválisa kétpontos intése miatt.

Másfél perce maradt a magyarnak, hogy fordítson, Sike András szövetségi kapitány a szőnyeg mellől megállás nélkül hajtotta tanítványát, aki aztán kibillentette egyensúlyából riválisát és a kitolta őt. Bácsi újabb pontja után már szinte senki sem ült a lelátókon, a nézők valósággal belehajszolták a győzelembe a ferencvárosi klasszist, aki az egyre fáradó török elkeseredett próbálkozásait levédte és újabb világbajnoki címet szerzett.

Bácsi Péternek két vb-címe mellett két Európa-bajnoki győzelme (2008, 2014) is van, a pekingi és a riói olimpián pedig az ötödik helyen zárt.

Az övé az mostani vb harmadik magyar érme. Alig fél órával előtte Korpási Bálint második lett a kötöttfogásúak 72 kilogrammos súlycsoportjában, míg Barka Emese csütörtökön harmadik helyen végzett a nők 57 kilogrammos kategóriájában.

(FOTÓ)
(MTI)

Címkék

Birkózó-vb Bácsi Péter

Galériánk

Birkózó-vb - Bácsi Péter aranyérmes Birkózó-vb - Bácsi Péter aranyérmes Birkózó-vb - Bácsi Péter aranyérmes Birkózó-vb - Bácsi Péter aranyérmes Birkózó-vb - Bácsi Péter aranyérmes Birkózó-vb - Bácsi Péter aranyérmes Birkózó-vb - Bácsi Péter aranyérmes
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!