Birkózó-vb - Kiss Balázs egy lépésre a bronzmeccstől

Sport, 2018.10.28

Kiss Balázs az esélyeknek megfelelően simán megnyerte első vigaszági mérkőzését a budapesti birkózó-világbajnokság zárónapján, így már csak egy mérkőzésre van attól, hogy a bronzéremért léphessen szőnyegre.

A 35 éves klasszis szombaton az első meccsét tussal nyerte kínai riválisa ellen, a nyolcaddöntőben viszont meglepő vereséget szenvedett a későbbi döntős bolgár Kiril Milovtól, aki viszont a vigaszágra segítette őt.

Kiss - talán a villámgyors nyolcaddöntős veresége miatt is - óvatosan kezdett a szlovákiai Soós Tamás ellen, és egy percig csak kereste a támadás lehetőségét. A másodikra fordulva viszont fejlefogással próbálkozott, amiből riválisa megpróbált egy kontrával menekülni, de nem tudott, a szőnyegre zuhant, Kiss pedig mögé került (2-0), majd kétszer is szépen megpörgette (6-0).

A folytatásban a BVSC 2009-es világbajnoka nem ült rá az eredményre, gyorsan le akarta zárni a csatát, tudva, hogy kevés pihenője lesz a következő meccs előtt. Ennek megfelelően előbb kiléptette ellenfelét (7-0), majd a szakasz utolsó másodperceiben mögé került (9-0), így pedig technikai tussal nyert.

Kiss Balázsnak még egy meccset kell nyernie a vigaszágon ahhoz, hogy a bronzéremért léphessen szőnyegre. Következő ellenfele a görög Laokratisz Keszidisz lesz.

Vasárnap a vigaszágas meccsek után 15.30-kor kezdődnek a bronzmérkőzések és a döntők a kötöttfogásúak 77, 97 és 130 kilogrammos kategóriáiban. Lőrincz Tamás a 77 kilósok fináléjában lesz érdekelt, amely a vb utolsó mérkőzése lesz majd.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!