Birkózó-vb - Kiss Balázs tussal nyert, Lám Bálint kikapott

Sport, 2018.10.27

Kiss Balázs tusgyőzelemmel kezdte meg szereplését, és bejutott a nyolcaddöntőbe a kötöttfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában a budapesti birkózó-világbajnokság szombati versenynapján, a nehézsúlyú Lám Bálint (130 kg) viszont kikapott a 16 között.

A 2009-es magyar világbajnok, a 35 éves Kiss a kínai Csen Jan-annal kezdett, aki nagyon bátran ment neki a hazai klasszisnak a rajt után.

Az ázsiai volt a kezdeményezőbb az első percben, melynek végén sikerült is levinnie riválisát (0-2), majd elindított egy pörgetést, Kiss viszont még néhány centivel azelőtt, hogy 90 fokig billent volna, visszafogott (2-2) és egyenlített, amit a három bíró csak némi kupaktanács végén hagyott jóvá.

Csen a folytatásban is keményen hajtott, s egy kavarodásból ő jött ki jobban. Ismét levitte Kisst (2-4), aki viszont ezúttal is ébernek bizonyult, és visszafogott (4-4). Ez olyan jól sikerült, hogy ellenfele tusba szorult, a meccs pedig ezzel véget ért.

Kiss Balázs a nyolc közé kerülésért a bolgár Kiril Milovval csap majd össze.

A BVSC klasszisát Lám, a Bp Honvéd Eb-ezüstérmese követte, aki második kiemeltként rögtön a 16 között kezdett, méghozzá a német Eduard Pop ellen.

A mérkőzés a várt kemény állóharcot hozta, legalábbis öt percig mindenképpen. Addig előbb a németet, majd a második menetben a magyart intették, lentről pedig egyikük sem tudott eredményes lenni (1-1). A későbbi intéssel Pop volt kedvezőbb helyzetben, Lámnak pedig menni kellett előre, ám a helyett, hogy ő csinált volna akciót, a német lepte őt meg egy derékra támadással, amiből négy pontért a hátára döntötte Lámot, eldöntve a meccset (1-5).

Lám így már csak a vigaszági folytatásban bízhat, amihez Pop fináléba jutására van szükség.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!