Birkózó-vb - Lőrincz Tamás elődöntős, olimpiai kvótát szerzett

Sport, 2019.09.16

Lőrincz Tamás olimpiai kvótát szerzett a kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában a nur-szultani kvalifikációs birkózó-világbajnokságon, miután bejutott az elődöntőbe.

A háromszoros Európa-bajnok, olimpiai és kétszeres világbajnoki ezüstérmes magyar birkózó két kemény csatában kivívott, mégis összességében magabiztos győzelemmel menetelt el a legjobb nyolcig, ahol nem kapott legyőzhetetlen ellenfelet a litván Paulius Galkinas személyében.

A 12 eddigi világversenyes érmével magyar csúcstartó birkózó több mint tíz éve tartozik a világ közvetlen élvonalába, s 2017 óta szerepel a 77 kilóban, melyben eddig minden világversenyen érmet szerzett, melyen elindult. A sorsolást látva, ha az újabb érem előzetesen nem is tűnt biztosnak, az elődöntőbe kerülésre nagy esély mutatkozott, s ennek a megvalósulásához a két siker után "már csak" Galkinast kellett legyőznie.

A meccset Lőrincz a korábbiakhoz hasonlóan jól kezdte, folyamatosan kivette riválisa jobb karját, akinek hatalmas energiákat kellett mozgósítania, hogy a lábán maradjon. Ez 50 másodpercig sikerült neki, amikor aztán beesett Lőrincz alá, ám ez nem jelentette a magyar vezetését, mert nem az ő akciója eredményezte Galkinas elhasalását. A pontra fél percet kellett még várni, amikor megintették a litvánt (1-0), lentről viszont ezúttal nem jött akció. Márpedig az 1-0 nem megnyugtató előny, Lőrincz is tisztában volt ezzel, így még az első menetben tovább hajtotta Galkinast, folyamatosan kivette a jobb karját, s egyszer sikerült lerántania és mögé mennie (3-0).

A második menetben ott folytatódott minden, ahol az első végén abba maradt, a ceglédi születésű kötöttfogású karkivételével nem tudott a litván mit kezdeni, s a negyedik perc végén újra a földön találta magát. Ezzel 5-0-ra alakult az eredmény, a folytatásban pedig Lőrincz Tamás biztosan őrizte előnyét, ami olimpiai kvótát és elődöntőt ért a számára.

"Nem tudtak Tomin akciót csinálni eddig, de ezért nagyon meg kellett küzdenie. Le a kalappal előtte, mert minden eddigi meccsén nagyon jól, koncentráltan birkózott"- mondta Sike András szövetségi kapitány az MTI-nek, hozzátéve, hogy a két érem és két kvóta szép, de nem szeretne ennyivel megelégedni, s bízik benne, hogy Lőrincz Tamás is bejut a fináléba, csakúgy, mint egy nappal korábban öccse, Viktor (87 kg). A döntőért meglepetésre a hazai közönség előtt szereplő Askat Dilmuhamedovval kell majd megküzdenie, aki a kétszeres olimpiai bajnok Roman Vlaszovot és a 2017-es vb-győztes szerb Nemes Viktort is legyőzte. - "Lesz rajta nyomás az biztos, de ha Tomi rá tudja erőltetni a saját birkózását a kazahra, akkor le tudja majd győzni."

A kazahsztáni vb-n minden ötkarikás kategóriában hat versenyző szerez országának kvótát, Lőrincz pedig elődöntőbe kerülésével már legrosszabb esetben is az ötödik helyen végez.

A ceglédi születésű sportoló - aki ezzel öccse, Viktor után a második magyar tokiói kvótás birkózó - a közép-európai idő szerint 13 órakor kezdődő esti programban lép szőnyegre a fináléért.

A döntős program 14 órakor kezdődik, ott pedig Lőrincz Viktor az ukrán Zsan Belenyukkal csap össze az aranyéremért.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!