Birkózó-vb - Lőrincz Tamás óriási csata után döntős

Sport, 2018.10.27

Lőrincz Tamás hatalmas csatában 2-1-re legyőzte dél-koreai ellenfelét, így bejutott a kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájának vasárnapi fináléjába a budapesti birkózó-világbajnokságon.

A háromszoros Európa-bajnok, vb- és olimpiai ezüstérmes Lőrincz délelőtt a román George Marieát másfél perc alatt, a litván Paulius Galkinast pedig öt perc alatt verte technikai tussal, majd az üzbég Bilan Nalgijevet 3-0-ra győzte le. A négy között "régi jó" ismerősével, a dél-koreai Kim Hjeon Vuval csapott össze, akitől a 2012-es olimpia 66 kilogrammos döntőjében kikapott, a tavalyi párizsi vb negyeddöntőjében viszont - melyen Lőrincz végül ezüstérmes lett - már 75 kilogrammban legyőzött.

A Lőrinczet a szőnyegig kísérő hangorkán ha lehet még a délelőtti programban tapasztaltnál is nagyobb volt, az aréna ugyanis ekkorra teljesen megtelt.

A feszültség óriási volt a csarnokban, a két birkózó pedig nagyon aktív első percet produkált, melynek végén Lőrincz centikre volt a kiléptetéstől, ám riválisa nemcsak hogy el tudott forogni a zóna széléről, hanem egy pillanatra úgy tűnt, akár akciót is csinálhat, de Lőrincz is észnél volt, s végül pont nélkül zárult ez az összecsapás. Másfél perc után aztán a dél-koreait intették (1-0), lentről viszont kiválóan védekezett, a szünetig pedig nem változott az állás.

A második szakaszra keményen egymásnak feszültek a felek, a szőnyeg közepén "kínozták" egymást, de szinte egy tapodtat sem tudtak előre jutni. A nézők ekkora már extázisban hajtották Lőrinczet, akit ennek ellenére megintettek (1-1). A dél-koreai leküldette riválisát, ám óriási, szinte érthetetlen hibát követett el, mert kétszeri felszólításra sem tette a kezét a hasán fekvő Lőrincz hátára, így felállították a magyart is és állásból folytatódott a küzdelem.

Két perc volt hátra, Lőrincznek pedig pontra volt szüksége, ezért ment is előre, és sikerült újra intetnie Kimet (2-1), aki az utolsó percben sem talált fogást, az aréna pedig "felrobbant", amikor leperegtek a másodpercek.

Lőrincz Tamás ugyan ezüstérmes volt már világbajnokságon, mégis most először fog vb-döntőt birkózni, mivel a tavalyi, párizsi verseny ezüstjét utólag kapta meg a döntős orosz doppingvétsége miatt.

A vasárnapi döntőben éppen ezzel az orosszal, az eltiltását már letöltő Alekszandr Csekirkinnel küzdhet majd meg az aranyéremért.

"Elképesztően nehéz meccs volt, a hatból az utolsó négy percben az életemért küzdöttem, de szerencsére a végére ellenfelem is elkészült az erejével. Szerintem jogos volt a dél-koreai második intése" - értékelt Lőrincz, aki elárulta, azért különösen értékes számára ez a siker, mert élete talán legfájóbb vereségét szenvedte el az ázsiaitól, azóta viszont rendre revánsot vesz rajta.

Lőrincz a fináléra előretekintve elmondta, nem túl jó a mérlege az orosszal szemben, de ilyen közönség előtt szerinte van esélye, mert az őt fogadó hangorkán mindig megsokszorozza az erejét, illetve az a tudat, hogy a felesége és a gyermeke előtt szerepelhet, szintén plusz motivációt ad számára, mert minden vágya aranyérmet akasztani a lánya nyakába.

Az interjúk után a pénteken aranyérmes Bácsi Péter köszöntötte őt nagy öleléssel, ez után a Szöcsi becenevű sportoló csak annyit mondott: reményei szerint vasárnap már egyszeres világbajnokként fogadhatja a kétszeres vb-aranyérmes társa gratulációját.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!