Birkózó-vb - Szőke Alex elődöntős

Sport, 2021.10.08

A tokiói olimpián ötödik Szőke Alex második mérkőzését is magabiztosan megnyerte, ezzel bejutott a kötöttfogásúak 97 kilogrammos kategóriájának elődöntőjébe az oslói birkózó-világbajnokság pénteki versenynapján.

Az ESMTK 21 éves versenyzőjére az ukrán Jevhenyi Szaveta elleni 6-1-es sikert követően a német Peter Öhler várt a legjobb nyolc között, akit az első meccséhez hasonló magabiztossággal vert.

A találkozó elején a német nekiugrott a magyar tehetségnek, ám nem tudta meglepni Szőkét, aki átvette az irányítást. A bírók másfél perc után látták elérkezettnek az időt a meddő állóbirkózás megtörésére és a meccs képének megfelelően Öhlert intették meg (1-0). Szőke leküldette riválisát és gyorsan összefogta, majd emelésből szép dobást mutatott be két pontért (3-0) másfél perc után. Az akció után videózás következett, mivel a németek visszanézették az akciót, ám a bírák nem találtak benne hibát, így maradt a két pont, amire a rossz challenge miatt egy újabbat is hozzáírtak (4-0).

Innentől Szőke Alex nagyon okosan birkózott, egészen a meccs végéig nem csupán kiválóan védekezett, hanem aktívabbnak is mutatta magát, s ugyan egy szőnyeg széli akciójából ő terelte először a zónán túlra (4-1), Öhler ezen a ponton kívül mást nem tudott elérni, így a magyar kötöttfogású készülhet az elődöntőre, melyben az amerikai Tracy Gangelo Hancock lesz az ellenfele.

Az elődöntős program 16.45-kor kezdődik Oslóban, majd 18.00-tól a döntős program, melyben a kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában Lévai Tamás, a 82 kilósok között pedig Szabó László lép majd szőnyegre a bronzéremért.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!