BL-selejtező - A cseh lapok szerint budapesti hibái és gólképtelensége miatt bukott el a Slavia Praha

Sport, 2021.08.11

A cseh napilapok szerint a Slavia Praha alapvetően a budapesti mérkőzésen elkövetett hibái, valamint a prágai visszavágón mutatott gólképtelensége következtében maradt végül is alul a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn. A lapok egybehangzóan úgy vélik, hogy a Ferencváros sikere megérdemelt és ebben oroszlánrésze van Dibusz Dénes kitűnő védéseinek.  

Sport:
"A cseh futball fekete napja volt a kedd. Kiesett a Slavia, mert nem bírt a Ferencvárossal, míg Monacóban a Sparta Praha számára bizonyult túl erősnek az AS Monaco. A Slavia ugyan végig uralta a pálya kétharmadát, de az utolsó harmadban meddőnek bizonyult, hiába volt óriási a fölénye, képtelen volt gólokat rúgni az ellenfelének, amely pedig legyőzhető volt. Két ilyen mérkőzésen csak egy gólt szerezni, kevés."

Mladá Fronta Dnes:
"A Bajnokok Ligájának az ajtaja ezúttal egy fordulóval korábban becsukódott a Slavia előtt, mint egy éve, amikor a playoff-fordulóban a dán Midtjylland elleni küzdelemben esett ki. Az talán erősebb ellenfél volt, mint a Ferencváros, csakhogy most már kit érdekel ez? A Slavia a párharcot már Magyarországon elveszítette. Itthon ugyan jól rajtolt, de az első félidőben elkezdett munkát a másodikban nem fejezte be. A Slavia hatalmas nyomás alatt tartotta a Ferencvárost, Civic kiállítása után úgy tűnt, hogy ezt a fradisták már nem bírhatják ki. De erejük megfeszítésével kibírták. Sikerük megérdemelt. A Slavia most már csak a másodosztályú Konferencia Ligában való szereplésben lehet biztos, ami pedig kevés egy ilyen csapatnak."

Prazsky Deník:
"A Ferencváros elleni párharc a Slavia Praha számára a tizenegyedik sikertelen kísérlet volt a Bajnokok Ligájába való bejutásért. Az idei annál fájóbb, mert a kijózanodás nagyos gyorsan jött..., és talán feleslegesen is."

Právo:
"Kedd este után a cseh futballnak egy bizonyossága van: nem fogja érinteni a Bajnokok Ligája. Míg a Sparta kiesése senkit sem lepett meg, a piros-fehéreké annál inkább. Mindkettő megérdemelt volt azonban, bár eltérő okok miatt. A Slavia esetében éveken keresztül sikerült megfelelni annak a jelszónak, hogy sok pénzért sok muzsika jár. A Slaviának Csehországban nincs konkurense, tavasszal az Európa Ligában a negyeddöntőig jutott, és bizonyított tény, hogy a csapat versenyképes az európai porondon. Most azonban törés következett be az eddig felfelé ívelő úton. Ezt elemezni kell. Az nem lehet mentség, hogy a játékosok fáradtak, gyakorlatilag nem volt szabadságuk, mert a klubnak néhány tucatnyi kitűnő játékossal van szerződése."
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!