BL-selejtező - A Slovan nem csak a védekezésre akar összpontosítani

Sport, 2022.07.26

A Slovan Bratislava vezetőedzője azt ígérte, hogy csapata a Budapesten megszerzett egygólos előny ellenére nem csak a védekezésre összpontosít majd a Ferencváros elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján.

"Nem csak védekezni szeretnénk, gólt akarunk szerezni. Több taktikával is készültünk. Remek ellenfelünk van, de nincs bennünk félsz" - jelentette ki Vladimir Weiss, aki szerint ezúttal különösen fontos lesz, melyik együttes talál be először, mert ha a Ferencváros, akkor nemcsak matematikailag, hanem taktikailag is kiegyenlítődik a párharc.

A szlovák válogatott korábbi szövetségi kapitánya az MTI érdeklődésére úgy jellemezte csapata javuló formáját, hogy két hete még nem álltak készen, ezért szenvedtek meg a Dinamo Batumival a BL-selejtező első körében, melyet végül hosszabbításban múltak felül, illetve kaptak ki a szlovák bajnokság nyitányán. Ugyanakkor szerinte a Ferencváros legyőzése szárnyakat adott, ami érezhető volt a múlt hétvégén a Trencin 4-0-s legyőzésekor.

Weiss egyetértett Sztanyiszlav Csercseszovval, hogy az első meccs eredményének tudatában matematikailag a Slovan az esélyesebb, ugyanakkor a jó barátját nagyszerű taktikusnak és pszichológusnak nevezte a kijelentése kapcsán. Azt hangsúlyozta, hogy játékosainak pszichésen is erősnek kell lenniük.

"Ez egy másik mérkőzés lesz, amely 0-0-ról indul. A saját játékunkra, feladatunkra és taktikánkra koncentrálunk. Nyomás állandóan van rajtunk, de nincs bennünk félelem, csak összpontosítunk" - jelentette ki Myenty Abena, a Slovan suriname-i védője arra utalva, hogy nem bízták el magukat az idegenbeli siker nyomán.

Abena a várható telt házzal kapcsolatban kifejtette, hogy az ilyen mérkőzésekért futballozik és bárcsak mindig az lenne a stadionban.

Múlt szerdán a Slovan hátrányból fordítva 2-1-re győzött a Ferencváros vendégeként, a pozsonyi visszavágót szerdán 20.30-tól rendezik. A továbbjutó már biztosan csoportkörös lesz valamelyik európai kupasorozatban, legrosszabb esetben a Konferencia-ligában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!