Bódi Bernadett a másodosztályú Budaörshöz szerződött

Sport, 2020.06.25

A másodosztályú Budaörsben folytatja pályafutását Bódi Bernadett 141-szeres válogatott kézilabdázó.

A budaörsi klub honlapjának tájékoztatása szerint a 34 éves szélsővel - akinek távozását szerdán jelentette be a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO - hároméves szerződést kötöttek.

"Győrben a sportág legmagasabb céljaiért küzdhettem, hálás vagyok mind a két felejthetetlen korszakért, amit az ETO-ban tölthettem. Sok, ingázással töltött év után szerettem volna közelebb lenni a családomhoz, úgy, hogy az általam szenvedélyesen szeretett kézilabdát sem kell feladnom" - nyilatkozta Bódi. Hozzátette: tudása legjavával kívánja segíteni a csapatot célja elérésében, hogy feljussanak az élvonalba.

Bódi 2002 tavaszán játszotta első mérkőzését a győriek felnőttcsapatában. Öt évvel később Dániába igazolt, majd a Békéscsaba, a Siófok és a Dunaújváros játékosa volt, aztán 2013 nyarán tért vissza Győrbe, vagyis összesen tizenhárom szezonon keresztül erősítette az ETO-t. Hét-hét alkalommal nyert bajnokságot és Magyar Kupát, négyszer Bajnokok Ligáját. Győri karrierje alatt Bódi 467 tétmérkőzésen szerepelt, ezeken 863 gólt dobott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!