Bodnár Péter: még van idő a kosárlabda kupacsapatok kiválasztására

Sport, 2020.04.08

Még van idő eldönteni, hogy mely csapatok indulnak majd a következő idényben a nemzetközi kosárlabdakupákban, a 3x3-as változatban pedig a nemzetközi szövetség (FIBA) továbbra is budapesti helyszínnel számol a női olimpiai pótselejtező megrendezését illetően.

Többek között erről beszélt Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára az M1 aktuális csatornának szerdán. Elmondta, hogy - bár a bajnokság március közepén úgy ért véget, hogy nem hirdettek bajnokokat, illetve nem voltak kiesők - nincs miért kapkodni. Már csak ezért sem, mert normális esetben is az európai szövetség májusi közgyűlése után szokták véglegesíteni az európai kupák versenykiírásait és itthon ezt követően tudják a sportszervezeteknek megküldeni, milyen feltételekkel vehetnek részt a kupaküzdelmekben.

"Most a közgyűlést elhalasztották szeptemberre vagy októberre, így azt sem tudjuk, hogy a nevezési határidő hogyan alakul" - tette hozzá, majd úgy folytatta: az MKOSZ elnöksége az érintett csapatokkal való egyeztetést követően valamikor május folyamán ráér döntést hozni arról, hogyan és milyen elvek szerint hirdeti meg a nevezési lehetőségeket a 2020-2021-es európai kupaküzdelmekre.

Bodnár Péter a válogatottakat érintő kérdésre úgy reagált, az európai szövetség keddi board-ülésén döntés született arról, hogy az utánpótlás Európa-bajnokságokat a nyárról törölték. Arról is határozott a testület, hogy a 3x3-as Eb-ket, illetve a selejtezőket is elhalasztják.

"Azokat a 3x3-as eseményeket, amelyek augusztus végére, szeptember elejére vannak időzítve, egyelőre érintetlenül hagyták azzal, hogy folyamatosan monitorozzák a helyzetet" - mondta.

A női olimpiai kvalifikációs pótselejtezőt illetően leszögezte: a FIBA álláspontja nem változott, továbbra is magyar helyszínnel számol. A tornát, melyen a hazai csapat is érdekelt, áprilisban rendezték volna meg, de a koronavírus-járvány miatt márciusban elhalasztották, a versenynaptár átdolgozása pedig folyamatban van, mivel utóbb a tokiói olimpiát a jövő évre helyezték át.

Az Eb-selejtezőt két sikerrel - az Európa-bajnok szlovénok elleni itthoni és az ukránokkal szembeni idegenbeli győzelemmel - kezdő férfi válogatott szövetségi kapitányi posztját érintve Bodnár Péter emlékeztetett rá, már korábban közölte, hogy az MKOSZ ugyanazokkal a feltételekkel kínál szerződést a következő szövetségi kapitánynak, mint ahogy tette ezt korábban.

Ivkovics Sztojan január elején bejelentette, hogy leül a Kaposvári KK kispadjára, noha a szövetség részéről a felnőtt kapitányok alkalmazásának egyik feltétele az volt, hogy élvonalbeli klubnál nem végezhetnek szakmai munkát. AZ MKOSZ elnöksége január végén elfogadta a horvát-magyar szakember lemondását, aki azonban később jelezte, hogy szívesen maradna mégis kapitány.

"A feltételeken nem kívánunk változtatni" - ismételte meg Bodnár Péter, egyúttal emlékeztetett rá, hogy a szakvezető jelenlegi szerződése július végéig szól. - "De én nagyon bízom benne, az alapján, ahogy az elmúlt hetek kommunikációja alakult, hogy a rövid kitérő után ugyanúgy, sikeresen tudjuk folytatni az együttműködést" - tette hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!