Budapesti kard vk - Bronzérmes a magyar férficsapat

Sport, 2021.03.14

A magyar férfi kardválogatott bronzérmet nyert a budapesti világkupaversenyen.

A hazaiak csak a 16-os táblán kapcsolódtak be a küzdelmekbe, ott simán verték a spanyolokat, majd ugyanilyen könnyedén az amerikaiakat. Az elődöntőben viszont erősebb ellenfél következett, az oroszokkal szemben kellett volna kiharcolni a fináléba jutást, ami nem sikerült. Az egyéniben ezüstérmes, kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áronnak ezúttal nem jöttek be igazán az akciói és a 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes Szatmári András sem villogott. Az ütközet kilenc párharcából Gémesi Csanád révén egyet tudtak megnyerni a magyarok, így bár szívósan küzdöttek sokáig, a végére az oroszok elléptek. Az ellenfelet feldobhatta, hogy elődöntős lett, míg az olimpiai kvótáért vele küzdő franciák kikaptak a negyeddöntőben.

A bronzmérkőzésen a másik ágon a németektől vereséget szenvedett dél-koreaiak következtek. Ez a két válogatott vívta a legutóbbi, 2019-es budapesti vb döntőjét, és akkor egy tussal az ázsiaiak bizonyultak jobbnak. Most viszont a magyarok voltak összeszedettebbek, öt tus különbséggel nyertek. A hazaiak kontroll alatt tartották az ütközetet, még akkor is, amikor hátrányba kerültek és fontos volt, hogy Szilágyi másodjára 7-3-ra verte Gu Bon Gilt, majd ugyanőt a Gémesi helyére beállt Decsi Tamás 5-2-re. Szatmári az utolsó előtt párban egy tussal ötre növelte az előnyt, Szilágyi pedig ezt megőrizte Oh Szang Ukkal szemben, akitől az egyéni verseny szombati döntőjében egy találattal kikapott.

A magyar férfi kardválogatott már korábban kiharcolta a részvételt a tokiói olimpián, így a fegyvernem utolsó kvalifikációs versenyének - amelyen egy év szünet után először találkozott a nemzetközi mezőny, nézők nélkül - ilyen tétje számára már nem volt.


Eredmények:

Zarándi Csaba férfi kard csapat vk, eredmények:

a 16 között:
Magyarország-Spanyolország 45-27

negyeddöntő:
Koreai Köztársaság-Irán 45-40
Németország-Franciaország 45-42
Oroszország-Olaszország 45-43
Magyarország-Egyesült Államok 45-24

elődöntő:
Németország-Koreai Köztársaság 45-41
Oroszország-Magyarország 45-35

bronzmérkőzés:
Magyarország-Koreai Köztársaság 45-40

később:

döntő:
Oroszország-Németország 20.00
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!