Budapesti női challenger-torna - Bondár Anna a négy között

Sport, 2022.09.22

A második helyen kiemelt Bondár Anna fordulatos mérkőzésen győzött a Római Teniszakadémián zajló, 115 ezer dollár (45,4 millió forint) összdíjazású salakpályás női challenger-torna negyeddöntőjében.

A világranglistán 52. helyen álló Bondár a legmagasabban jegyzett játékosként - az elsőként rangsorolt román Irina Begu ugyanis a hét elején visszalépett - és a negyeddöntő favoritjaként lépett pályára Tamara Zidansek ellen. A WTA-rangsorban 100. ellenfél a héten már összecsapott egy magyarral, amikor a nyitókörben Stollár Fannyt búcsúztatta.

A szlovén teniszező már 22. is volt a világranglistán, pályafutásának eddigi csúcspontja pedig a tavalyi Roland Garros-elődöntő volt. A budapesti viadalon párosban is szerepel, méghozzá a négyszeres Grand Slam- és háromszoros világbajnok Babos Tímea oldalán.

Első találkozójukon a korai brék megnyugtatta a Hajdúszoboszló SE sportolóját, utána még egy-egy brék esett, de ezek már nem befolyásolták a szett kimenetelét, Bondár 36 perc alatt előnybe került.

A folytatásban a 24 éves ellenfél 2:1-nél elvette a magyar éljátékos szerváját, akinek egyszer volt esélye visszabrékelni, ám ezzel nem tudott élni. A tavaly Lausanne-ban eddigi egyetlen WTA-trófeáját megszerző Zidansek egyre magabiztosabban adogatott, egyre-másra ütötte a nyerőket, és 6:3-mal kiegyenlített.

Az utolsó felvonásban a negyeddöntő egyetlen kiemeltjét vitte tovább a lendület, sorra söpörte be a gémeket, Zidansek pedig egyre hitehagyottabban rohangált a pályán. A vége így sima győzelem lett, a szeghalmi születésű játékos pedig stílszerűen egy csodás átemeléssel zárta le a küzdelmet. A találkozó 1 óra 50 percig tartott.

"A meccs elején és a harmadik szettben jól ment a játék, a középsőben Tamara nagyon megemelte a játékát, és remekül adogatott" - nyilatkozta a legjobb magyar teniszező. "Próbáltam szétszedni az ellenfelem játékát, ami a végére sikerült, úgyhogy várom az elődöntőt. Még egyikükkel sem játszottam, de majd felkészülünk belőlük."

Bondárra a pénteki elődöntőben a holland Arantxa Rus (101.) vagy a német Tamara Korpatsch (118.) vár.

A nap folyamán már csak párosban lépnek pályára magyarok a Római parton, Nagy Adrienn és Tóth Amarissa egy cseh duóval küzd meg, Babos és Zidansek ellenfele Stolmár Rebeka és Szabanin Natália lesz, aztán Bondár és a belga Kimberley Zimmemann is befejezi szerdán sötétedés miatt 0:6, 3:3-nál félbeszakadt meccsét a brazil Ingrid Gamarra Martins és az indiai Prarthana Thombare ellen.

Eredmények, negyeddöntő:

----------------------------
Bondár Anna (2.)-Tamara Zidansek (szlovén) 6:4, 3:6, 6:1
Tomova (bolgár)-Schmiedlova (szlovák) 6:1, 7:5

később:

páros, negyeddöntő:
Nagy Adrienn, Tóth Amarissa-Jesika Malecková, Renata Vorácová (csehek) 13.00 körül
Babos Tímea, Tamara Zidansek (magyar, szlovén, 2.)-Stolmár Rebeka, Szabanin Natália 14.30 körül
Bondár Anna, Kimberley Zimmemann (magyar, belga, 1.)-Ingrid Gamarra Martins, Prarthana Thombare (brazil, indiai) 16.00 körül
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!