Budapesti tenisztorna - Bondár Anna elődöntős

Sport, 2022.07.15

Az egyesben utolsó magyarként versenyben maradt Bondár Anna kétszettes győzelemmel bejutott az elődöntőbe a 250 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán.

A Római Teniszakadémián zajló viadal ötödik főtáblás napján eleinte attól is lehetett tartani, hogy nem kezdődhet el időben a program, mivel délelőtt szitáló eső és 16 fok fogadta a játékosokat. A negyeddöntősök azonban alkalmazkodtak a körülményekhez, sőt az Asbóth József Stadion utolsó meccsén már napsütés és kellemes 25 fok várta Bondár Annát és Martina Trevisant.

A világranglistán elfoglalt 53. helyével a legjobb magyarnak számító Bondár eddig szettet sem vesztett a viadalon, a mindössze 160 centiméter magas Trevisantól viszont a szabadkártyás Szabanin Natália elcsente az első szettet a nyitókörben. Az olasz teniszező - Bondárhoz hasonlóan karriercsúccsal - a 26. helyen áll a WTA-rangsorban, és májusban megnyerte a rabati tornát, majd elődöntőt játszott a Roland Garroson.

Első találkozójuk első nyolc labdamenetét a borítás specialistájának számító firenzei teniszező hozta, aki így rögtön brékkel kezdett. A Hajdúszoboszló SE sportolója azonban - aki tavaly a selejtező első köréig jutott csak a Római-parton - a harmadik gémben visszabrékelt, majd innentől fej fej mellett haladtak a felek. A következő brék 4:4-nél jött, majd a 25 éves magyar kiszerválta a szettet.

A folytatásban a 28 éves ellenfél már nem tudta kihasználni balkezességének előnyeit, és sorra bukta a gémeket. Egyre több labdája landolt a hálóban vagy a vonalon kívül, ütött négy kettős hibát, és nemsokára 5:0 állt az eredményjelzőn. Trevisan még egy játékot összehozott, de Bondár győzelmét már nem tudta veszélyeztetni. A meccs 1 óra 46 percig tartott.

"Az elején nagyon izgultam, kerestem a játékomat, és gondolkodtam, hogy hogyan tudnám legyőzni őt. Talán az döntött, hogy nagyon akartam ezt a sikert, és holnap újra visszajönni a centerpályára, ahol ma rengeteg támogatást kaptam a közönségtől" - mondta Bondár Anna

A jövő héttől már top 50-es játékos szombaton az amerikai Bernarda Perával csap össze.

"Megint egy balkezes ellenfél következik, de felkészülök ellene, és mindent bele fogok adni" - ígérte.

Eredmények:

egyes, negyeddöntő:

---------------------
Bondár Anna (9.)-Trevisan (olasz, 2.) 6:4, 6:1
Putyinceva (kazah, 3.)-Curenko (ukrán) 6:0, 2:0-nál Curenko feladta
Krunic (szerb)-Vang (kínai) 6:0, 6:1
Pera (amerikai)-Cocciaretto (olasz) 6:4, 6:3

Az elődöntőben: Bondár-Pera, Krunic-Putyinceva
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!