Budapesti tenisztorna - Jani Réka nem bírt a második kiemelttel

Sport, 2021.07.15

Jani Réka a nyolcaddöntőben búcsúzott a budapesti Római Teniszakadémián zajló, 235 ezer dollár (71,6 millió forint) összdíjazású salakpályás női tornán.

A világranglista 186. helyezettje csütörtökön az Asbóth József Stadion nyitómérkőzésén a második helyen kiemelt amerikai Danielle Collinsszal (49.) szállt szembe. A 27 éves floridai játékos 2019-ben elődöntős volt az Australian Openen, és keménypályán jóval otthonosabban mozog, mint salakon. Ezt jelezte az is, hogy alig pörgetve, laposan és sok gyorsítással ütött a 29 éves Jani ellen, igyekezve rövidre zárni a labdameneteket.

A hazai játékos - aki már 2011-ben főtáblás volt a Hungarian Grand Prix-n - gyakran kényszerült védekezésre, és 3:1-es hátrányba került, csakhogy rögtön visszabrékelt, sőt, semmire elvette Collins szerváját. A szett utolsó kilenc gémjéből hét(!) brékkel végződött, közben Jani nem tudta kiszerválni 5:4-nél a játszmát. A problémás adogatójátékokból a világranglista 23. helyén is megfordult rivális jött ki jobban, és 55 perc elteltével játszmaelőnybe került.

A folytatás már simábban alakult a lendületbe jött amerikai számára, aki bő tíz perc alatt 3:0-ra meglépett, és gyorsan lezárta az 1 óra 25 perces meccset.

"Az első szettben jobban pariban voltam az ellenfelemmel, de utána már sokkal jobnan játszott, gratulálok neki" - összegzett Jani Réka a találkozó után. "Örülök, hogy itt és ilyen magasan rangsorolt ellenféllel játszottam, ebből tudok meríteni a jövőre nézve. Ami az olimpiát illeti, remélem, javul Timi sérülése, és eljutunk Tokióba" - utalt arra, hogy párosban már nem érdekelt a folytatásban, mivel partnere, Babos Tímea reggel csípősérülés miatt visszalépett a negyeddöntőtől. Kettősük elvileg a tokiói olimpia női páros mezőnyében is ott lesz majd.

Ami a csütörtöki folytatást illeti, magyar részről Gálfi Dalma (176.) a szlovák Anna Karolina Schmiedlovával, majd Udvardy Panna (204.) a hatodik kiemelt fehérorosz Aljakszandra Szasznoviccsal csap össze az óbudai versenyen. A centerpálya zárómeccsén Bondár Anna és Gálfi Dalma találkozik Stollár Fannyval és a román Mihaela Buzarnescuval a párosok negyeddöntőjében.

Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

----------------------------------------------

egyes, nyolcaddöntő:
Danielle Collins (amerikai, 2.)-Jani Réka 7:5, 6:0

később:
Gálfi Dalma-Anna Karolina Schmiedlova (szlovák) 12.30 körül
Udvardy Panna-Aljakszandra Szasznovics (fehérorosz, 6.) 14.00 körül

páros, negyeddöntő:
Bondár Anna, Gálfi Dalma-Stollár Fanny, Mihaela Buzarnescu (magyar, román) 15.30 körül
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!