Budapesti challenger-tenisztorna - Fucsovics már elődöntős

Sport, 2018.02.09

Fucsovics Márton elődöntőbe jutott a 64 ezer euró (19,8 millió forint) összdíjazású budapesti challenger-tenisztornán azzal, hogy pénteken két játszmában legyőzte a német Kevin Krawietzet.

A világranglistán 62. magyar játékos - akit az első helyen emeltek ki a szervezők - a negyeddöntőben lassan lendült bele, és bár adogatást nem veszített el az ATP-rangsorban 557. ellenfelével szemben, egyszer bréklabdát kellett hárítania. Ő 5:4-es vezetésnél jutott fogadóelőnyhöz, élt is vele, és 32 perc alatt övé lett a nyitószett.

A második játszma már simább eredményt hozott, Fucsovics ezúttal már 2:1-nél brékelt, és végül 59 perc alatt győzött.

"Ma sokkal felszabadultabban, lazábban tudtam játszani, mint csütörtökön, úgy érzem, átment rajtam a fáradtság. Jobban szerváltam és agresszívabb voltam" - mondta a találkozó után Fucsovics, aki a szombati elődöntőben a spanyol Nicola Kuhnnal (237.) találkozik a BOK Sportcsarnokban.



Eredmények, negyeddöntő:

------------------------
Kuhn (spanyol)-Zopp (észt, 6.) 6:3, 6:3

korábban:
Fucsovics Márton (1.)-Kevin Krawietz (német) 6:4, 6:3
Pospisil (kanadai, 2.)-Lestienne (francia) 6:4, 4:6, 6:3
Milojevic (szerb, 8.)-Ymer (svéd, 4.) 7:6 (9-7), 6:3

A szombati elődöntőben: Pospisil-Milojevic, Fucsovics-Kuhn
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!