Copa America - A brazilok Neymar nélkül, az argentinok Messivel - ELŐZETES

Sport, 2019.06.13

Pénteken rajtol Dél-Amerika 46. kontinensviadala, a labdarúgó Copa America, amelyen az argentinok Lionel Messivel próbálnak a csúcsra érni, míg a házigazda brazilok Neymar nélkül szállnak harcba.

A tervek szerint a Paris Saint-Germain sztárja is ott lett volna a hazai csapatban, csakhogy a támadó bokája megsérült múlt héten a Katar ellen 2-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen. Nélküle nehezebb lesz dolga lesz a kilencedik diadalára hajtó brazil válogatottnak, de az mindenképpen mellette szól, hogy az előző négy hazai rendezésű (1919, 1922, 1949, 1989) kontinensviadalt megnyerte.

A 14-szeres győztes Argentína pedig 26 év után szeretne ismét rangos nemzetközi trófeát nyerni. Az elmúlt két kiírásban ugyan döntőbe jutott, de mindkétszer tizenegyesekkel maradt alul Chilével szemben. A második kudarc olyannyira megviselte Messit, hogy csalódottságában lemondta a válogatottságot, ám később meggondolta magát, és így újra nekiveselkedik, hogy a nemzeti együttessel is nyerjen nagy tornát.

A 15 diadalával rekorder Uruguay esetében kérdéses volt egyik legnagyobb sztárja, Luis Suárez szereplése, de a Barcelona csatára végül időben felépült május 6-i térdműtétje után.

A magyar idő szerint szombat hajnalban rajtoló és július 7-én befejeződő tornán három négycsapatos csoportba sorolták a válogatottakat. A kvartettek első két helyezettje, valamint a két legjobb harmadik jut a negyeddöntőbe, onnantól pedig egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem.

A tíz dél-amerikai gárda mellett hagyományosan két meghívott szerepel a tornán, ezúttal a következő világbajnokságnak otthont adó, újoncnak tekinthető, Ázsia Kupa-győztes Katar az egyik. A másik Japán, amely 1999 után másodjára vesz részt az eseményen, húsz éve egy ponttal csoportja utolsó helyén végzett.

Az idei Copa Americát öt brazil városban - Salvadorban, Rio de Janeiróban, Sao Paulóban, Belo Horizonte-ban és Porto Alegrében - rendezik.



A csoportbeosztás:
A csoport: Brazília, Bolívia, Peru, Venezuela
B csoport: Argentína, Katar, Kolumbia, Paraguay
C csoport: Chile, Ecuador, Japán, Uruguay
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!