Cselgáncs GS - Tóth kiesett, Cirjenics negyeddöntős

Sport, 2020.10.25

A világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián a nyolcaddöntőben búcsúzott a budapesti cselgáncs Grand Slam-viadal vasárnapi zárónapján.

A 90 kilogrammos súlycsoport egyik sztárja a nyolcaddöntőben az orosz Mihail Igolnyikovval szállt szembe, aki 1-0-ra vezetett kettejük párharcában. A 26 éves Tóth a negyedik percben indított, de ellenfele egy kaszáló lábmozdulattal feldöntötte őt, vazaarit kapott, és előnyét megőrizte a gongszóig.

"Egy éve nem versenyeztünk, kevesen is vagyunk itthon, és idehaza például nincs ilyen balos ellenfelem, mint ez az orosz" - kezdte értékelését az MTI-nek. "Taktikus dzsúdósnak vallom magam, de az, hogy tudom, mire kell felkészülnöm, illetve ezt tudjam is gyakorolni, az két különböző dolog. Fel volt építve a meccs, éreztem, hogy pilled az ellenfél, de ő nagyon jól védi az én emeléseimet, és sejtettem, hogy a vége felé valamelyikünk el fog dőlni egy hiba folytán, ez most sajnos én lettem."

Az MTK versenyzője kifejtette, legalább megtudta, hogy hol tart a nemzetközi mezőnyben, és hogy nem maradt le a hosszú szünet alatt.

"Nagyon hiányzik a nemzetközi tábor, hogy ne csak stagnáljunk. Most Budapesten megláttuk a fényt az alagút végén, bár kicsit tartok attól, hogy újabb megtorpanás jön a vírushelyzet miatt, de ez nem az én hatásköröm. Edzünk tovább, maradunk a buborékban, és most Tatára utazunk edzőtáborozni" - tette hozzá.

Edzője, Pánczél Gábor elmondta, tanítványa zseniális dzsúdóstól kapott ki.

"Ő az olimpikon az orosz csapatban ebben a kategóriában, meg kell majd oldanunk ezt a kellemetlen, balos befogós, zseniális mozgású ellenfelet, aki olyan könnyedén mutatta be a bokasöprést, mint egy övvizsga-bemutatón. Az olimpiáig van még idő, Krisztián valószínűleg marad a világranglistás pozíciójában, és az a feladat, hogy megőrizze a helyét a legjobb nyolcban" - mondta a tréner.

Az utolsóként állva maradt magyar, a 100 kilós Cirjenics Miklós második meccsén, a 16 között az azeri Zelim Kocojevvel akaszkodott össze, akitől kikapott eddigi egyetlen találkozójukon. A Papp László Sportarénában a paksi versenyző - aki egy-egy Grand Slamet és Grand Prix-t nyert - vazaarival hátrányba került, de a harmadik percben egy fejen átforgatásra kapott ipponnal lezárta a mérkőzést, és a negyeddöntőbe jutott.

A nők legfelső kategóriájában (+78 kg) érdekelt Szigetvári Mercédesz nehéz sorsolást kapott. A bajai dzsúdós az Európa-bajnokságokon egy ezüst- és három bronzérmet gyűjtött Rochele Nunessel szállt szembe, akitől már kétszer kikapott, közte tavaly a budapesti GP-n is. A harmadik csata meddő küzdelem után hosszabbításba torkollott, amelyben a junior Eb-aranyérmes magyar megkapta harmadik intését, ami már a leléptetést jelentette.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!