Cselgáncs-vb - Csernoviczki nem állt ki második meccsére

Sport, 2021.06.06

Csernoviczki Éva nem állt ki második mérkőzésére, így helyezetlenül zárt a 48 kilogrammosok között a budapesti Papp László Sportarénában zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság vasárnapi nyitónapján.

Cselgáncs-vb Budapesten A tatabányaiak olimpiai bronzérmesére az üzbég Gulnur Muratbajeva könnyed legyőzése után, a 32 között jóval komolyabb ellenfél várt a világelső koszovói Distria Krasniqi személyében. A 34 éves magyar számára rossz ómen volt, hogy eddigi három találkozójukon rendre alulmaradt az idei Európa-bajnokkal szemben, legutóbb tavaly a budapesti Grand Slamen kapott ki tőle.

A negyedik csata előtt néhány perccel aztán kiderült, hogy elmarad a meccs, mivel a decemberben térdműtéten átesett Csernoviczki nem vállalja a küzdelmet.

"Öt és fél hónap telt el az elülső keresztszalag-operáció óta, és amikor Évi lejött a tatamiról az első meccs után, jelezte, hogy nem stabil a térde" - mondta az MTI-nek édesapja és edzője, Csernoviczki Csaba. "Egy hetet tudott igazán készülni, szerintem kisebb csoda, hogy elindult, ha nem Budapesten van a vb, valószínűleg el sem utazunk. Most fontos volt, hogy szokja a légkört és a fogyást, de fáj a térde, és 50 nappal az olimpia előtt nem akarunk kockáztatni. Hidas Péter keretorvossal egyeztettünk, és arra jutottunk, hogy nem áll ki Krasniqi ellen, aki egészséges lábbal is nehéz ellenfél."

Csernoviczki Csaba kifejtette, jelenleg 70 százalékos állapotban lehet lánya-tanítványa, de a tokiói játékokra - amely előtt 23-adikként kvótás helyen áll a világranglistán - százszázalékos lesz.

"Most minden nap számít, az olimpia van a fókuszban, dolgozunk tovább" - tette hozzá a kétszeres Európa-bajnok trénere.

A magyarok számára ezzel befejeződött a nyitónap, hétfőn az 52 kilóban idén Eb-bronzérmes Pupp Réka képviseli a hazai színeket a Papp László Sportarénában, ahová a koronavírus-járvány miatt naponta legfeljebb háromezer nézőt engednek be a szervezők.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!