Cselgáncs-vb - Naponta 3000 néző a Papp László Arénában

Sport, 2021.05.26

Naponta háromezer néző tekintheti meg a budapesti Papp László Sportarénában a jövő vasárnap kezdődő olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságot.

Ezt Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke jelentette be szerdán este a budapesti Hősök terén, ahol a közelgő vb kapcsán rendhagyó fényjátékkal köszöntötték a sportág hőseit. A jeles alkalomból piros-fehér-zöld színekkel világították meg a Millenniumi Emlékművet és ezzel párhuzamosan a vb logóját, illetve a sportágalapító Dzsigoro Kano és a magyar válogatott tagjainak fényképét is rávetítették a monumentális építményre.

Tóth László hozzátette: a megnyitóra csak 500 nézőt engednek be, mert a járvány terjedését akadályozó korábbi korlátozások miatt olyan koreográfiával készültek, hogy a nézőter jelentős részét lefedik. A versenyek kezdetétől azonban már naponta 3000-en lehetnek majd ott a lelátón, de mindenkinek maszkot kell viselni, és be kell tartani a védőtávolságot is.

Marius Vizer, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) elnöke köszönetet mondott Tóth Lászlónak és csapatának, illetve Magyarországnak, hogy a különleges körülmények között is vállalták a világbajnokság megrendezését. Az IJF elnöke szerint bár külföldről nem mindenki tud eljönni, de Budapesten adottak a technikai feltételek ahhoz, hogy egy magas színvonalú versenyre kerüljön sor, hiszen ez az utolsó alkalom arra, hogy a cselgáncsozók kvótát szerezzenek a tokiói olimpiára.

A szervezők tájékoztatása szerint a vb-n 134 ország több mint hétszáz sportolója lép tatamira.

A nyolcnapos seregszemlén 18 cselgáncsozó képviseli majd a hazai színeket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!