Cselgáncs-vk - Karakas Hedvig és Pupp Réka is bronzérmes a tel-avivi Grand Slamen

Sport, 2021.02.18

Magyar szempontból remekül indult a cselgáncsozók tel-avivi Grand Slam-viadala, melynek első versenynapján Karakas Hedvig és Pupp Réka is bronzérmet nyert.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a 2020-ban Európa-bajnok, az 57 kilogrammos súlycsoportban szereplő Karakas az olasz Veronica Toniolo könnyed legyőzésével nyitott, az elődöntőbe jutásért viszont szoros küzdelem végén, a ráadásban vazaarival alulmaradt a georgiaiak 21 éves junior világbajnokával, Eteri Lipartelianival szemben.

A vereség nem jelentette a 30 éves dzsúdós versenyének a végét, a vigaszágra került, ott pedig sikerült javítania a szlovén Kaja Kajzer legyőzésével. Ezt követően a harmadik helyért a kétszeres Eb-ezüstérmes német Theresa Stoll következett Karakas számára, aki a 4 perces mérkőzésidő utolsó pillanataiban dobott ippont riválisán és megszerezte a bronzérmet.

Az 52 kilogrammosok között szereplő, Karakashoz hasonlóan olimpiai kvótás helyen álló Pupp Réka remekül kezdte a viadalt, a kazah Nurszulu Jeralijevát, majd a spanyol Ana Perez Boxot is ipponnal győzte le. A negyeddöntőt azonban ő sem tudta sikerrel venni, mivel a brit Chelsie Giles jobbnak bizonyult nála. A vigaszágon viszont ő is javított, az orosz Aleszja Kuznyecovát simán verte, a helyosztón pedig a spanyol Estrella Lopez Sheriffet is legyőzte, miután 40 másodperccel a vége előtt gyönyörű ippont dobott rajta.

Az olimpiai kvalifikációs sorozatba tartozó viadal pénteken folytatódik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!