Csiszár Henrietta elégedett csapata, a Leverkusen helyezésével

Sport, 2021.01.08

Elégedett csapata, a Bayer Leverkusen helyezésével Csiszár Henrietta, a magyar női labdarúgó-válogatott játékosa.

A 26 esztendős futballista az M4 Sport Sporthíradó című műsorában pénteken elmondta: a tavaly kiesés ellen küzdő együttes még nem szerepelt ilyen jól, hiszen ötödik helyen áll húsz ponttal, amely hárommal több, mint amennyit a teljes elmúlt idényben szerzett.

Kiemelte: a 29 fős keretben meg kell küzdeni a kezdőbe kerülésért, ugyanakkor segítség számára, hogy Turányi Lillával és Zeller Dórával hárman vannak magyarok a keretben.

Az ünnepekre hazautazó Csiszár szerdán tért vissza Leverkusenbe, negatív koronavírustesztje után pedig nem kellett karanténba vonulnia. Jelezte: négyhetes felkészülés vár rájuk az idény folytatása előtt.

Kitért a nemzeti csapatra is, amely az Európa-bajnoki selejtezősorozatot csoportja negyedik helyén zárta, így nem jutott ki a 2022-re halasztott angliai kontinenstornára. Mint mondta, még nem tudják, ki váltja a posztjáról decemberben távozó szövetségi kapitányt, Markó Edinát. Ugyanakkor úgy vélekedett: a válogatottnak új motivációra, impulzusokra van szüksége.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!