Dániában folytatja felkészülését a női jégkorong-válogatott

Sport, 2021.02.11

Az elit-világbajnokságra készülő magyar női jégkorong-válogatott 23 fős kerettel utazott Dániába, ahol pénteken és szombaton felkészülési mérkőzést játszik a házigazdával.

A magyar szövetség (MJSZ) honlapjának beszámolója szerint az együttes szerda este érkezett meg Koppenhágába, csütörtökön pedig két jeges edzést vezényel a játékosoknak a stáb, folytatva a Magyarországon elkezdett munkát. Ezután következik a két találkozó az ugyancsak A csoportos dánokkal pénteken és szombaton délután.

A keretbe ezúttal három kapus, hat hátvéd és 14 csatár került be. Nem tartott a csapattal Révész Zsuzsa, Gengeliczky Dorottya, Józsa Orsolya és Strobl Lara, ezúttal nem tud szerepelni Knee Sarah és Kiss-Simon Franciska, valamint Szilágyi Tifani válogatottbeli visszatérésére is várni kell még.

Amint a weboldal felidézte, a dánokkal az utóbbi két évben többször is találkozott a magyar csapat, amely a 2019-es, káposztásmegyeri vb-n 6-2-re győzte le riválisát, a két együttes pedig feljutott a világelitbe. 2019 novemberében a szlovákiai Négy Nemzet Tornán 3-1-es magyar diadal született, aztán tavaly nyáron a Tüskecsarnokban - Lisa Haley szövetségi kapitány első meccsein - 1-0-ra, majd 4-3-ra nyertek a dánok.

A világbajnokságnak április 7. és 17. között ad otthont a kanadai Halifax és Truro, a magyar együttes az utóbbi helyszínen a csehekkel, a dánokkal, a japánokkal és a németekkel találkozik.


A program:

---------

péntek:
Dánia-Magyarország 17.00

szombat:
Dánia-Magyarország 13.00


A magyar női jégkorong-válogatott kerete:

----------------------------------------

kapusok:
Németh Anikó (MAC Budapest), Szabó Fruzsina (MAC Budapest), Tóth Zsófia (KMH Budapest)

hátvédek:
Grkovic Jelena (KMH Budapest), Németh Bernadett (MAC Budapest), Odnoga Lotti (Dartmouth College, amerikai), Pártos Réka (MAC Budapest), Szamosfalvi Petra (KMH Budapest), Tóth Enikő (KMH Budapest)

csatárok:
Dabasi Réka (KMH Budapest), Gasparics Fanni (MAC Budapest), Gowie Alexandra (MAC Budapest), Horváth Imola (MAC Budapest), Huszák Alexandra (KMH Budapest), Jókai-Szilágyi Kinga (Vienna Sabres, osztrák), Jókai-Szilágyi Zsófia (Lulea HF, svéd), Kiss Andrea (MAC Budapest), Metzler Regina (Vasas SC), Pázmándi Zsófia (MAC Budapest), Pintér Hanna (SDE Stockholm, svéd), Pintér Lili (SDE Stockholm, svéd), Rónai Alexandra (MAC Budapest), Somogyi Vivien (KMH Budapest)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!