David Davis: július 13-án indulnak a csapatedzések a veszprémi kézilabdázóknál

Sport, 2020.06.08

Július 13-án indulnak újra a csapatedzések a Telekom Veszprém férfi kézilabda-csapatánál és David Davis vezetőedző hangsúlyozta, már nagyon várja, hogy együtt lássa a teljes keretet.

A spanyol tréner az M1 aktuális csatornának elmondta, két hónap szünet után lezajlottak az első gyakorlások, a sérültek is megjelentek az edzéseken, mint ahogy azok a külföldiek is, akik nem tértek haza a járvány miatt.

"Egyelőre nem csinálunk különösebben bonyolult dolgokat, kerüljük a fizikai kontaktust. A konkrét felkészülés július 13-án kezdődik, és már nagyon várom, hogy együtt lássam dolgozni a keretet" - fejtette ki.

A 43 éves szakember úgy véli, ősz óta egyre javuló formát mutatott a csapat, így valamennyi fronton versenyben volt trófeáért, amikor jött a koronavírus-járvány, ami keresztülhúzta a számításaikat. A magyar szövetség áprilisban befejezettnek nyilvánította a hazai bajnoki és kupasorozatot, az európai szövetség pedig törölte a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszát, és közölte, hogy a legjobbak közvetlenül bejutottak a kölni négyes döntőbe.

"Ott leszünk a Final Fourban, de teljesen más lesz a felkészülés a decemberi rendezés miatt, mert szokatlan időpontra kell kihozni a csúcsformát. Nagyon furcsa szezonnak nézünk elébe. Még az az eset is előfordulhat, hogy egy idényen belül két BL-négyes döntőben lépünk pályára, szóval Köln után sem állhatunk le, akárhogy végződik az a torna" - jelentette ki David Davis.

Ami a keretben várható változásokat illeti, a vezetőedző azt mondta, az érkezők - köztük a spanyol Jorge Maqueda és a szintén világbajnok, dán Nikolaj Markussen - javarészt már ismerik a Veszprém rendszerét, így nem lesz nehéz beilleszkedniük. A védelem távozó vezére, a bosnyák Mirsad Terzic helye egyelőre üres, idővel akár a kölcsönadott, Spanyolországból visszatérő Ligetvári Patrik is pótolhatja őt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!