Időjárás
meteoblue
TV műsor

Davis Kupa - Ausztráliában selejteznek márciusban a magyarok

Sport, 2021.12.05

A magyar férfi teniszválogatott márciusban Ausztráliában vív selejtezőt a döntőbe jutásért a Davis Kupában.

Az idei DK-finálé vasárnapi zárónapján, Madridban megtartott sorsoláson eldőlt, hogy Köves Gábor kapitány együttese ismét az ausztrálokkal csap össze, akárcsak bő egy héttel ezelőtt Torinóban. A szövetség honlapja szerint a Lleyton Hewitt szakvezető által irányított csapat várhatóan füvön fogadja majd a magyarokat március 4-én és 5-én.

A két válogatott múlt szombati párharcát az ellenfél nyerte 2-1-re úgy, hogy Piros Zsombor bravúrral legyőzte az esélyesebb John Millmant, majd Fucsovics Márton óriási csatában kikapott Alex de Minaurtól, végül Piros és Marozsán Fábián duója alulmaradt Alex Bolttal és John Peersszel szemben.

Az idei 18 csapatos döntővel szemben jövő novemberben már csak 16 együttes küzd meg négy kvartettben, öt városban. A nemzetközi szövetség vasárnap közölte, hogy a négy csoport házigazdáját, illetve a kieséses szakasz rendezőjét - ez a hírek szerint Abu-Dzabi lesz - márciusban jelenti be. A mezőnynek automatikusan tagja lesz az idén döntős orosz és horvát együttes, továbbá szabadkártyával Nagy-Britannia és Szerbia.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!