Davis Kupa - Piros kezd Bonzi ellen

Sport, 2023.02.02

Piros Zsombor játssza az első egyest Benjamin Bonzi ellen a Magyarország-Franciaország tenisz Davis Kupa világdöntőjének selejtezőjében Tatabányán.

A világranglistán 182. Piros pénteken 14 órakor lép pályára Bonzi (45.) ellen, majd a rangsor 71. helyén álló Fucsovics Márton következik Ugo Humberrel (86.) szemben az új, hatezer fős sportcsarnokban.

Szombaton a páros mérkőzésen a Marozsán Fábián, Valkusz Máté kettős az Arthur Rinderknech, Nicolas Mahut duó ellen lép pályára. Ezen a napon rendezik egyesben a Fucsovics-Bonzi és a Piros-Humbert összecsapásokat - ha szükséges.

Nagy Zoltán, a Davis Kupa-csapat kapitánya a sorsolásról a szövetség közösségi oldalán kiemelte: az összeállítások ismeretében nagyjából az történt a sorsoláson, amire számítottak, így azzal eddig különösebben nem is foglalkoztak, hogy ki kezd, ahhoz majd úgy is alkalmazkodniuk kell.

"Hiszünk a játékosainkban. Délután lesz még egy edzésünk, és onnantól kezdve már csak a frissítésé lesz a főszerep" - nyilatkozta. Kiemelte: Piros Zsomborról köztudott, hogy szeret a Davis Kupában játszani, ő pedig olyan játékosként ismeri, akinek plusz adrenalintöltetet ad, ha nagyszámú magyar közönség előtt léphet pályára.

"Most is ebben bízom, hogy a teljesítményére, játékára ezúttal is ilyen hatást gyakorol. Tehát egyáltalán nem baj, hogy éppen ő kezd pénteken" - mondta. Kifejtette: az első napon a minél jobb magyar eredményben bízik, de a papírforma alapján Fucsovics Mártonnak azért nagyobb esélye van a győzelemre.

"Azt fogom majd kérni a játékosoktól, hogy a tudásuk legjavát nyújtsák, minden pontnál tegyék oda magukat, és biztos vagyok benne, hogy élvezni fogják a szurkolók támogatását. Ez a legfontosabb" - nyilatkozta.

A selejtező győztese a döntő 16 csapatos csoportkörben folytathatja szereplését szeptemberben.

A franciákkal legutóbb 1994-ben mérkőzött meg a magyar válogatott, amely akkor 4-1-re kikapott. Összességében a két csapat öt összecsapása közül csak egyszer, 1948-ban született magyar győzelem.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!