Döntöttek az új pécsi labdarúgó stadion helyszínéről

Sport, 2021.09.07

Pécs délnyugati részén, a Bolgárkertben lesz majd a város új futballstadionja, a már épülő labdarúgó akadémia szomszédságában.

A baranyai megyeszékhely önkormányzatának közlése alapján a kormányzati finanszírozásban megvalósuló új stadion helyszínéről egyhangú szavazással döntött kedden a pécsi városi közgyűlés népjóléti és sportbizottsága.

Hozzátették: az Emberi Erőforrások Minisztérium sportállamtitkárságával kötött korábbi megállapodás alapján az új pécsi stadion építésének előkészítését a végleges kiviteli tervek elkészítéséig az önkormányzati tulajdonban álló Pécsi Sport Nonprofit (PSN) Zrt. végzi. Fogarasi Gábor, a bizottság elnöke kiemelte: a bizottság a város főépítésze mellett egyetemi építészeti szakértőt és két pécsi labdarúgó-legendát, Dárdai Pált és Katzirtz Bélát kérte fel az előzetesen szakmai szempontok alapján kiválasztott három potenciális helyszín értékelésére. A közlés szerint mindannyian a Bolgárkertet támogatták az új stadion helyszínéül.

A bizottsági döntést követően "folytatódhat a pécsi aréna építésének előkészítése", a PSN Zrt. pedig tájékoztatja a szaktárcát arról, hogy a jóváhagyott terület megvásárlása és a részletes kiviteli tervek előkészítésére mekkora kormányzati forrásra lesz szükség. Ha ez beérkezik a cég számlájára, akkor az új létesítmény kiviteli terveinek előkészítése következik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!