Eb-selejtező - Löw: Neuer az első számú kapus

Sport, 2019.10.04

Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya bejelentette, hogy az argentinok elleni barátságos mérkőzésen Marc-André ter Stegen, az észtek vendégeként megvívandó Európa-bajnoki selejtezőn pedig Manuel Neuer védi majd a Nationaelf kapuját, de utóbbi az első számú kapus.

Az 59 éves szakember kijelölte a nemzeti együttes keretét a jövő szerdai és vasárnapi találkozókra, és a német szövetség (DFB) hivatalos weboldalának beszámolója szerint ennek kapcsán külön kitért a kapusokra is.

"Manuel és Marc-André személyében két világklasszis kapussal rendelkezünk, de ahogyan azt már többször is jeleztem, a jövő évi Európa-bajnokság tekintetében is Manuel Neuer a csapat kapitánya, valamint az első számú kapusunk" - hangsúlyozta Löw, hozzátéve, hogy a szakmai stábbal közösen úgy döntöttek, az argentinok ellen Ter Stegen, Tallinnban pedig Neuer véd majd.

Az ügy előzménye: az FC Barcelonában légióskodó Ter Stegen az utóbbi időben arra panaszkodott, hogy kevés lehetőséghez jut a válogatottban. Erre válaszul Uli Hoeness, a Neuert foglalkoztató német bajnok és kupagyőztes Bayern München elnöke a múlt héten kijelentette, ha Neuert Ter Stegenre lecserélik a Nationalelf kapujában, akkor a bajor klub a továbbiakban egyetlen játékosát sem engedi el a nemzeti együttesbe.

A német válogatott keretébe először került be Nadiem Amiri, a Bayer Leverkusen 22 éves középpályása, a 2014-ben világbajnok csapatból pedig már csak Neuer, Toni Kroos, valamint Matthias Ginter tagja a keretnek.

A németek Dortmundban fogadják az argentinokat jövő szerdán, vasárnap pedig az észtek vendégei lesznek az Eb-selejtező C csoportjában, melyet Németország vezet 12 ponttal. Az észtek pont nélkül az ötödik, utolsó helyen állnak, június 11-én Mainzban 8-0-ra kaptak ki a németektől.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!