Egy hónap alatt csaknem 10 ezer diák jelentkezett a Sport43 programjaira

Sport, 2021.10.13

Egy hónap alatt csaknem 10 ezer diák jelentkezett a Sport43 elnevezésű ingyenes programsorozatra, melynek keretén belül az ország 12 helyszínén hatféle mozgásformát tudnak kipróbálni az általános és középiskolás tanulók.

A szervezők közleménye szerint a szeptemberben bővített kínálattal elindított eseménysorozaton 5200 diák már részt vett valamelyik programon, de összesen csaknem 10 ezer - 356 csoport, 231 iskola - regisztrációjuk és foglalásuk van.

"Mindig merünk újat álmodni és nagyban gondolkodni, így folyamatosan bővítjük a helyszíneink számát, jelenleg 12 városban sportolhatnak velünk a diákok és ezzel arányosan a mozgásformák kínálata is gyarapszik" - idézte a közlemény Soós Csabát, a Sport43 programsorozat ötletgazdáját.

A Sport43-ban kínált mozgásformák közül a szervezők közlése szerint a kerékpározás, a kenuzás, valamint az eplényi, libegőzéssel egybekötött túrázás a legnépszerűbb. Mivel a programok az ország keleti határától a nyugatiig elérhetők, minden megyéből regisztráltak már iskolák az eseményekre.

"Gőzerővel készülünk a téli szezonra, és hamarosan megnyitjuk a regisztrációt a síelni, hódeszkázni vágyó diákok előtt is, valamint téli sportként a korcsolyázás is a tervek között szerepel" - mondta Paksi Piroska, a Sport43 programigazgatója, aki hozzátette: több olyan csoport, vagy iskolai osztály is van, amelyik a téli-tavaszi időszakot is beleértve már szinte mindegyik sportolási lehetőségre regisztrált.

Az egynapos programokat kínáló eseményeken a szervezők ingyenesen biztosítják az eszközöket, regisztrálni pedig a Sport43 honlapján tudnak az érdeklődők.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!