Elek Gábor születésnapi kívánsága: olimpia és négyes döntő

Sport, 2020.11.06

Elek Gábor a Ferencváros női kézilabda-csapatának vezetőedzőjeként a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutást, a magyar válogatott társkapitányaként pedig olimpiai részvételt kívánt magának a csütörtöki, ötvenedik születésnapján.

"Olimpia, és négyes döntő. Ha kettőt mondhatok, akkor biztosan ezt a kettőt mondanám" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornán a szakvezető.

Elek Gábor kézilabdás családba született, hiszen az édesanyja, Elekné Rothermel Anna világbajnok kapus, az FTC négyszeres bajnoka, BEK-döntős, 94-szeres válogatott, az édesapja, Elek Gyula pedig a Ferencváros legendás edzőjeként négyszeres bajnok, KEK-győztes, BEK- és KEK-döntős volt.

Elek Gábor az 1980-as évek elején az FTC-ben kezdte a játékos-pályafutását, majd több budapesti és Pest megyei klubban szerepelt. Edzőként 2007 óta irányítja a Ferencváros női együttesét, amellyel eddig egyszeres bajnoknak és Magyar Kupa-győztesnek, négyszeres bajnoki ezüstérmesnek és kétszeres KEK-győztesnek mondhatja magát.

A vezetőedzői pályafutására visszatekintve úgy fogalmazott, nagyon örül, hogy a vezetőség 2013 őszén nem fogadta el a lemondását. A 2011-es első KEK-győzelmet, és a ferihegyi fogadtatásukat az egyik legemlékezetesebb pillanatnak tartja. A 2015-ös bajnoki címet a legörömtelibb pillanatnak, karrierje legnagyobb sikerének és legnagyobb trófeájának nevezte. Elárulta: ez volt az egyetlen alkalom, amikor örömében sírni látták.

Megjegyezte, a siker értékét növelte, hogy az idény elején a német Lipcsével szemben alulmaradtak a Bajnokok Ligája-selejtezőben, és mivel így nem jutottak a csoportkörbe, "néhány hétig év voltam az ország hülyéje".

A 2017-es Magyar Kupa-győzelmet az egyik legsikeresebb mérkőzésnek, a legnagyobb, legfontosabb győzelemnek nevezte.

"Többször mondtam vissza, mint ahányszor elvállaltam" - jegyezte meg a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. Hozzáállása 2016-ben változott meg, hiszen akkor fél évre be kellett ugraniuk Ambros Martínnal együtt, és nagyon élvezte azt az időszakot, ahogyan a mostanit is Danyi Gáborral.

A decemberi, dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokság kapcsán úgy vélekedett: hiába a hollandok a világbajnokok és a spanyolok a világbajnoki ezüstérmesek, mégis az oroszok, a franciák és a norvégok emelkednek ki a mezőnyből, utánuk bárki végezhet a negyediktől a tizedikig bármelyik helyen.

Hangsúlyozta, a meghatározó embereket tekintve talán a magyar a legfiatalabb válogatott Európában. Elek meglátása szerint az utánpótlás világesemények közelmúltbeli sikerei boldogságot és büszkeséget okoztak, de semmilyen garancia nincs rá, hogy megismételhetőek a felnőttek között is.

"Nagyon sok türelemre van szükség, és nagyon meghatározó, hogy a játékosok milyen állapotban érkeznek a világeseményekre, mert a felkészülési időszak rendszerint nagyon rövid" - szögezte le.

A tréner rávilágított, hogy a válogatott a tavalyi világbajnokság óta egyetlen mérkőzést sem játszott a koronavírus-járvány miatt.

"Az olimpiai selejtező a legfontosabb a válogatott életében, de az Európa-bajnokságon is szeretnénk minél előrébb végezni" - nyilatkozta.

A december 3. és 20. között sorra kerülő kontinenstornán a magyarok a világbajnok Hollandiával, valamint Szerbiával és Horvátországgal szerepelnek azonos csoportban. A négyesből a legjobb három jut a középdöntőbe. A márciusra halasztott olimpiai selejtezőben a csapat ugyancsak találkozik a szerbekkel, valamint az ötkarikás címvédő oroszokkal, és a kínaiakkal. A győri csoportból az első kettő jut ki a tokiói olimpiára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!