Előnyben az FTC a női labdarúgó-bajnokság döntőjében

Sport, 2022.05.26

A címvédő FTC-Telekom 4-1-re nyert a vendég ETO FC Győr ellen csütörtökön a női labdarúgó-bajnokság döntőjének első mérkőzésén.

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc következő felvonására kedden 19 órától Győrben kerül sor.

A csütörtöki összecsapást a Kocsis Sándor Sportközpontban rendezték. A házigazda csapat szöglet után Vida Boglárka öngóljával került előnybe a 10. percben. A folytatásban hiába játszott némi mezőnyfölényben és alakított ki lehetőségeket az FTC, nem nőtt a különbség. A második félidő elején aztán lényegében el is dőlt a mérkőzés, Vágó Fanny a 49. percben ziccert értékesített, majd az 59. percben beadás után fejelt a győriek kapujába. A 68. percben Czellér Dorottya lövése után Lara Ivanusa passzolt közelről a kapuba, ezzel már négygólos volt a hazaiak előnye. A végeredményt Tiffany Cameron állította be a 93. percben szerzett szépítő góljával.

A Magyar Kupában győztes vendégek házigazdaként tavaly szeptemberben a bajnokságban (4-0), majd a márciusi MK-elődöntőben (2-1) is le tudták győzni a Ferencvárost. Utóbbi a pontvadászatban november közepén otthon (4-1), illetve május elsején idegenben (3-0) nyert háromgólos különbséggel.

Az FTC az ötödik bajnoki aranyérmére hajt, korábbi sikereikből Dörnyei Balázs edzőként vállalt tevékeny részt. A szakember február közepe óta a győrieket irányítja, ők először szerepelnek a bajnoki döntőben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!