Erste Liga - Elmarad a Dunaújváros erdélyi túrája

Sport, 2021.02.15

A Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata igazolt koronavírus-fertőzöttek, valamint tüneteket produkáló játékosok miatt nem tud a szükséges 13+1 fővel kiállni, így nem utazik el a héten az erdélyi túrájára.

Az Erste Liga hétfői közleménye jelzi, hogy az SC Csíkszereda elleni két találkozót, valamint a Corona Brasov Wolves és a Gyergyói HK elleni egy-egy mérkőzést az alapszakasz keretében nem játsszák le. A mérkőzések eredményének megállapításáról, illetve az esetleges további szankciók alkalmazásáról a későbbiekben születik döntés.

A klub ugyancsak közleményben jelezte, hogy az utazás előtti koronavírusteszt hétvégén hat játékosnál hozott pozitív eredményt, volt köztük több olyan is, aki már egyszer átesett a fertőzésen. Hétfőn reggelre újabb két hokisnál jelentkeztek a tünetek. Így a magyar szövetséggel egyeztetve született meg a döntés arról, hogy nem utazik el az együttes a túrára, mivel az igazolt fertőzöttek, valamint a még nem igazolt, de tüneteket produkáló játékosok miatt jelenleg nem tud a szükséges 13+1 fővel kiállni a soron következő összecsapásaira.

A Dunaújváros az Erste Liga utolsó, tizedik helyén áll, 19 pontot szerzett eddig 32 meccsen, és már csak ez a négy összecsapása volt hátra a bajnokságból.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!