Euroliga négyes döntő - A bronzéremért küzdhet a Sopron

Sport, 2019.04.12

A bronzéremért küzdhet vasárnap a házigazda Sopron Basket, miután a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjének második elődöntőjében 22 ponttal kikapott pénteken a címvédő orosz Jekatyerinburgtól.

Női kosárlabda Euroliga - Sopron Basket-Jekatyerinburg Eredmény, elődöntő:
Jekatyerinburg (orosz)-Sopron Basket 81-59 (17-24, 25-15, 18-7, 21-13)
------------------------------------------------------------------
Pontszerzők: Griner 19, Vandersloot 15, Torrens 13, McBride 12, Vagyejeva 11, Meesseman 7, Beljakova 4, illetve Turner 15, Dupree 12, Zahui 11, Crvendakic 10, Casas 6, Jovanovic 5


A magyar bajnok tavaly 72-53-ra elvesztette a hazai finálét a bombaerős Jekatyerinburggal szemben, és az idei "újrajátszásra" sem esélyesként állt ki. A 2018-ban fennállásuk legnagyobb sikerét elérő soproniak ugyanis remek hajrájuknak köszönhetően jutottak be a rájátszásba úgy, hogy nyolc győzelemmel és hat vereséggel zárták az alapszakaszt. A negyeddöntőben aztán a vártnál simábban, 2-0-val búcsúztatták a nagy önbizalommal már Final Four-rendezésre is bejelentkezett francia Bourges-t.

A négyszeres bajnok és 12 Euroliga-éremnél tartó Jekatyerinburg 15 győzelem mellett egyetlen vereséggel teljesítette a szezon eddigi részét. A szintén spanyol Miguel Mendez csapata egyetlen fiaskóját Prágában szenvedte el, máskülönben hibátlanul játszott, amely főként az olimpiai, világ-, Euroliga- és WNBA-bajnok Brittney Grinerre, az ex-soproni Kayla McBride-ra, a tavalyi finálé legjobbjává választott belga Emma Meessemanra, a magyar útlevéllel is rendelkező Courtney Vanderslootra, a Rátgéber László-féle Szpartak Moszkvával 2009-ben Euroliga-győztes Natalja Vierura és a kétszeres Európa-bajnok spanyol Alba Torrensre épült, akit kétszer választottak az idény legjobbjává.

Ami a két gárda egymás elleni mérlegét illeti, 2003 óta 15-ször találkoztak az Euroligában, és az orosz elitcsapat 11/4-re vezetett a párharcban. A legutóbbi soproni sikerhez a 2006/2007-es idényig kell visszalapozni az almanachokban.

A Final Four további statisztikáiból kitűnt, hogy a 208 centis Határ Bernadett személyében a Sopron adta a mezőny legmagasabb játékosát, a legkisebb pedig a "Jekát" erősítő szlovén Nika Baric volt a maga 169 centijével.

A pénteki második meccsre zsúfolásig megtelt a háromezer férőhelyesre bővített Novomatic Aréna.

McBride rögtön triplával "köszönt be" volt klubjának, az első hazai kosár 0-7-nél született a szerb Aleksandra Crvendakic révén. A negyedik percben Roberto Iniguez kapott technikai hibát reklamálásért, ám együttese a svéd Amanda Zahui és a honosított Turner Yvonne kosaraival "látótávolságon belül" maradt. A Jekatyerinburg nem tudott mit kezdeni a zöld-sárgák védjegyének számító kőkemény védekezéssel, és egy 8-0-s hazai roham után az ellenfél edzője 24-17-nél időt kért. A második negyedben kilenc pontra nőtt a soproni előny, de amint kimaradt néhány dobás, a 203 centis Griner vezette orosz csapat fordított (30-31), majd Torrens bedobta harmadik tripláját. A nagyszünetben 39-42 volt az állás.

Az első húsz perc statisztikáiból kitűnt, hogy meglepetésre a Sopron lepattanózott jobban (22-17), illetve hogy a rivális négy perccel hosszabb ideig volt előnyben (7, illetve 11 perc).

A második félidő Vandersloot hármasával indult, Fegyvernekyék hat perc alatt csak két pontot hoztak össze, ezalatt a szinte minden akciót kosárral befejező oroszok 12 ponttal elhúztak (41-53). A Sopron hét ponttal zárta a harmadik játékrészt, ami sorsdöntőnek bizonyult, a 46-60-ról induló zárószakaszban már kisebb csodára lett volna szükség a fordításhoz. Az uráli együttes rutinosan, hosszú támadásokkal tartotta a különbséget, így készülhet fennállásának hatodik Euroliga-döntőjére. A magyar bajnok és kupagyőztes legjobbja Turner lett 15 ponttal.

A harmadik Final Fourján részt vevő Sopron vasárnap a harmadik helyért küzdhet, miután korábbi szereplésein 2009-ben Salamancában a negyedik, tavaly pedig rendezőként a második helyen zárt.

Magyarországon a 2018-as előtt egyszer került sor Euroliga négyes döntőre: a MiZo Pécs házigazdaként 2004-ben bronzérmes lett.


Korábban:
Dinamo Kurszk (orosz)-USK Praha (cseh) 84-67 (19-17, 24-21, 24-9, 17-20)



A vasárnapi program:

--------------------

bronzmérkőzés:
Sopron Basket-USK Praha 17.30

döntő:
Jekatyerinburg-Dinamo Kurszk 20.30
(MTI)

Galériánk

Női kosárlabda Euroliga - Sopron Basket-Jekatyerinburg Női kosárlabda Euroliga - Sopron Basket-Jekatyerinburg Női kosárlabda Euroliga - Sopron Basket-Jekatyerinburg Női kosárlabda Euroliga - Sopron Basket-Jekatyerinburg
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!