Fedett Eb - Rajt pénteken, női súlylökés döntő vasárnap - ELŐZETES

Sport, 2019.02.28

A 13 fős magyar csapatból a pontszerző helyre pályázó Krizsán Xénia mutatkozik be először a pénteken kezdődő glasgow-i fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon. A női súlylökés döntőjét vasárnap rendezik.  

Az ötpróbázók közül 12-en kaptak meghívást az Eb-re, a legutóbb bronzérmes Zsivoczky-Farkas Györgyi sérülés miatt nem lehet közöttük. A 2017-es fedett Eb-n negyedik, tavaly vb-hatodik Krizsán Xénia elmúlt évi teljesítménye alapján indulhat, de már idén is versenyzett a számban, 4463 ponttal nyerte az országos bajnokságot. A célja megjavítani 4631 pontos egyéni csúcsát, amivel az első hat között végezhet.

A címvédő Márton Anita pénteken este lép dobókörbe a női súlylökés selejtezőjében, a fináléra pedig vasárnap 13.20-kor kerül sor. A magyar atlétika első világbajnokának idei legjobbja 18,64 méter, de az Eb-n 19 méter feletti eredményre számít, ami érmet érhet.

Az első napon még Kovács Benjamin (3000 m), Nádházy Evelin (400 m), 800-on pedig Kazi Tamás és Vindics Balázs áll rajthoz az előfutamban, Wagner-Gyürkés Viktória pedig a 3000 méter döntőjében, mivel ebben a számban azonnal a finálét rendezik meg.

Szombaton délelőtt Nguyen Anasztázia nyitja a sort a magyarok közül. Az MTK sprintere 60 méteren is teljesítette az Eb-szintet, de ezúttal a távolugrásra koncentrál - világversenyen először -, amelyben 6,51 méterrel egyéni csúcsot ért el idén. A vágtaszámban Szabó Dániel és Sorok Klaudia indul, 60 méter gáton pedig Szűcs Valdó mellett a nőknél két debreceni atléta, Kerekes Gréta és Kozák Luca próbál döntőbe jutni. Erre jó alap lehet az ob-n futott egyéni rekordjuk (8.02 és 8.03 mp), ugyanakkor a mezőnyben nyolcan rendelkeznek hasonló (8.00-8.06 mp) idei idővel, további nyolcan pedig jobbal. Szűcs 7.69 mp-es legjobbjával 13. a nevezési listán.

A kontinensbajnokságnak otthont adó Emirates Arénában 49 ország 637 versenyzője indul.

A magyar indulók:

férfiak:
Kazi Tamás (800 m)
Kovács Benjamin (3000 m)
Szabó Dániel (60 m)
Szűcs Valdó (60 m gát)
Vindics Balázs (800 m)

nők:
Kerekes Gréta (60 m gát)
Kozák Luca (60 m gát)
Sorok Klaudia (60 m)
Nádházy Evelin (400 m)
Krizsán Xénia (ötpróba)
Márton Anita (súlylökés)
Nguyen Anasztázia (távolugrás)
Wagner-Gyürkés Viktória (3000 m)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!