Felemás, de pozitív idényen van túl a motoros Kovács Bálint

Sport, 2018.11.23

Felemásnak, de összességében pozitívnak értékelte az idei szezonját Kovács Bálint, a H-Moto Team 17 éves versenyzője, aki a gyorsaságimotoros német bajnokság Suzuki Cup kategóriájában az összetett harmadik helyén zárt, az 1000 köbcentiméteres géposztályban pedig magyar bajnok lett.

A fiatal pilóta az MTI-nek azt mondta, több sikert ért el az idén, mint amire előzetesen számított, legfontosabbnak pedig azt tartja, hogy egész évben lehetősége volt sokat motorozni versenykörülmények között.

"Nagy előrelépés volt ez a mostani szezon, úgy érzem, sokat fejlődtem és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem" - értékelt Kovács, és hozzátette, a német bajnokságban előzetesen azt a célt tűzték ki csapatával, hogy minél többször álljon dobogón, ehhez képest már az első, idénynyitó futamon győzni tudott. A magyar motoros áprilisban - még 16 évesen - Oscherslebenben egy futamot megnyert, majd a második versenyen második lett, ezzel sporttörténelmet írt, mert korábban még egyetlen magyar motorversenyző sem aratott ehhez hasonló sikert ennyire fiatalon nemzetközi sorozat felnőtt mezőnyében. Július elején, a belgiumi Zolderben rendezett második forduló során Kovács mindkét futamot a második helyen zárta, és ezt a teljesítményét a németországi Schleizben is megismételte július végén.

"Sokáig harcban voltam a bajnoki címért is, ami természetesen minden előzetes várakozást felülmúlt" - mondta a pilóta, aki aztán a hockenheimi utolsó fordulóban az összetett pontverseny második helyéért csatázhatott, s az első futamon elért második helyezésével nagy lépést tett az ezüstérem megszerzése felé. A hétvégét és az idényt záró versenyen azonban Kovács egy vitatott és később megóvott ütközés miatt kiesett, így végül a bronzzal kellett megelégednie.

"Azon a futamon a harmadik körben kilöktek, ami persze a legrosszabb pillanatban történt, hiszen így elúszott az összetett második hely megszerzésének a lehetősége, de nem gondolom, hogy bármi szándékosság lett volna az ellenfelem manőverében" - nyilatkozta Kovács, és hozzátette: riválisával a verseny után néhány szót váltottak, tisztázták az esetet, az ütközésben vétkes ellenfele pedig elnézést kért tőle.

A 17 éves pilóta augusztusban 1:50.7 perces, hazai körrekordot jelentő idővel lett magyar bajnok az 1000 köbcentiméteresek között, ezzel a H-Moto Team csapatának első felnőtt bajnoki címét szerezte meg.

A magyar motoros kiemelte, hogy a szezon előtti felkészülési időszakban nagy segítség volt neki, hogy a katari nemzeti bajnokságban rajthoz állhatott, igaz, ott 600 köbcentis gépekkel versenyeztek. Mint mondta, így lehetősége nyílt végigmotorozni a holtszezont úgy, hogy versenykörülmények között, a test-test elleni küzdelemben gyakorolhatott.

"Szerencsére az idén is el tudok utazni Katarba, ahova jövő héten indulok, és előbb a hivatalos teszthétvégén veszek részt, aztán két hét alatt négy fordulót rendeznek, amelyek mindegyikén rajthoz állok majd" - mondta Kovács, hozzátéve, hogy a futamokat Losailban, a Doha közelében található MotoGP versenypályán rendezik.

Kovács elmondta, ennek az időszaknak és a gyakorlási lehetőségnek még akkor is nagy jelentősége van, ha itt 600 köbcentiméteres motorokkal versenyeznek.

"Természetesen ezek teljesen más stílust kívánnak meg, mint az 1000-es motorok. Kisebb a súlyuk, lóerőben is kevesebbet tudnak, inkább lendületmotornak nevezném őket, míg az ezreseknél nagyobb a gyorsulás és lehetőség van arra, hogy minél rövidebb féktávokat próbáljunk venni a kanyarok előtt" - nyilatkozta Kovács.

A 17 éves versenyző jövőre ismét a német bajnokságban akar indulni, de tervei szerint az országos bajnoki futamokon is elindul majd, ha a két sorozat versenynaptárjában nem lesz időpont ütközés.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!