Férfi kézilabda BL - Nagy László: logikus és észszerű, hogy elmaradt a Veszprém-Nantes mérkőzés

Sport, 2021.03.04

Nagy László, a Telekom Veszprém sportigazgatója szerint logikus és észszerű döntés született azzal, hogy az egyik játékvezető pozitív koronavírustesztje miatt elmaradt a francia HBC Nantes elleni, szerda esti Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésük.

A szakember - aki éppen szerdán ünnepelte a 40. születésnapját - az M4 Sport csütörtöki Sporthíradójában elmondta, tekintettel arra, hogy a koronavírusos bíró a veszprémi csarnokban már több személlyel is kapcsolatba került, a játékosok egészségi állapotára való tekintettel logikus és észszerű volt az európai szövetség részéről, hogy nem engedte lejátszani a találkozót. Ráadásul a jövő héten olimpiai és Európa-bajnoki selejtezőket, nemzetközi tornákat rendeznek, így az is fontos, hogy a játékosok tudjanak a saját nemzeti válogatottjukban szerepelni, azaz ne kerüljön veszélybe a pályára lépésük. A magyar válogatott például a jövő héten a szlovákokkal találkozik kétszer, pénteken Pozsonyban, azután vasárnap Győrben.

A horvát Dalibor Jurinovic, Marko Mrvica játékvezető-páros egyik tagjának lett pozitív a helyszínen elvégzett koronavírustesztje, ezért előbb az a döntés született, hogy az eredeti, 18.45-ös időponthoz képest két órával később kezdődhet a találkozó egy másik, magyar bírókettőssel. Időközben azonban kiderült, hogy a csarnokban már többen is érintkeztek a megfertőződött horvát játékvezetővel, ezért az európai szövetség illetékesei óvintézkedésként törölték a meccset. A pontok sorsáról hamarosan döntés születik.

A találkozó eredménye egyik csapat végső helyezését sem befolyásolja, a kilenc győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel álló Veszprém biztosan a második, a Nantes pedig biztosan a hatodik helyen végez a B csoportban.

Az csak csütörtökön (ma) derül ki, hogy a nyolcaddöntőben a portugál FC Portóval vagy az északmacedón Vardar Szkopjéval találkozik-e a Veszprém.

Ezzel kapcsolatban Nagy László hangsúlyozta: mindkét csapatot ismerik, de az a legfontosabb, hogy saját magukra összpontosítsanak, és úgy játszanak, bárki is lesz az ellenfél.

"Van még mit javítani, előrelépni, ezen dolgozunk" - tette hozzá.

A MOL-Pick Szeged hat sikerrel és nyolc vereséggel zárt az A csoportban, ám ezek közül egy győzelem és két vereség az elmaradt meccsek miatt nem a pályán, hanem az európai szövetség döntése nyomán született. A szegediek helyezésére az A csoportban, valamint nyolcaddöntős ellenfelük kilétére szintén csütörtök este derül fény.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!