Férfi kézilabda Eb - Nehéz csoportban a magyar válogatott

Sport, 2021.05.06

A magyar férfi kézilabda-válogatott Portugáliával, Izlanddal és Hollandiával került azonos csoportba a jövő januári magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének sorsolásán.

A csütörtöki, budapesti eseményt a magyar együttes a második kalapból várta, és az elsőből kapta Portugáliát, a harmadikból Izlandot a negyedikből pedig Hollandiát. A 24 csapatot hat csoportba osztották, minden négyesből az első kettő jut a középdöntőbe, ahol a magyarok - továbbjutás esetén - az A és a C csoportból érkezőkkel találkoznak.

A január 13-30. között zajló torna lesz a 15. férfi Európa-bajnokság, és a 13., amelyen a magyar csapat is részt vesz. A nyitómérkőzést az új népligeti csarnokban a magyar válogatott játssza, amely a B csoportban szerepel majd.

Az egyik középdöntő-csoportnak Pozsony, a másiknak Budapest ad otthont, majd az elődöntőket, a bronzmérkőzést és a finálét a magyar fővárosban rendezik. Az öt helyszínen összesen 65 mérkőzést tartanak a 18 nap alatt.

A sorsoláson Michael Wiederer, az európai szövetség elnöke átadta Bánhidi Bencének az Eurokupa-serleget. A magyar válogatott múlt szombaton a horvátok legyőzésével biztosította a sorozat megnyerését.


A csoportbeosztás:
A csoport (Debrecen): Szlovénia, Dánia, Észak-Macedónia, Montenegró
B csoport (Budapest): Magyarország, Portugália, Izland, Hollandia
C csoport (Szeged): Horvátország, Szerbia, Franciaország, Ukrajna
D csoport (Pozsony): Németország, Ausztria, Fehéroroszország, Lengyelország
E csoport (Pozsony): Spanyolország, Svédország, Csehország, Bosznia-Hercegovina
F csoport (Kassa): Norvégia, Szlovákia, Oroszország, Litvánia
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!