Férfi kézilabda EHF Kupa - Ötgólos hátrányból várja a visszavágót a Tatabánya - ELŐZETES

Sport, 2019.04.26

A Tatabánya ötgólos hátrányból várja a dán TTH Holstebro elleni negyeddöntő szombati visszavágóját a férfi kézilabda EHF Kupában.

A párharc múlt szombati első mérkőzésén elsősorban az vezetett a házigazda dánok 29-24-es sikeréhez, hogy a magyar csapat 16 percig nem talált a hálóba, viszont kilenc gólt kapott, mert ebben az időszakban teljesen szétesett a játéka.

Vladan Matics vezetőedző már akkor hangsúlyozta, a meccs egyetlen pozitívuma az volt, hogy 11 gólos hátrányból fel tudtak zárkózni mínusz ötre.

"Bízom benne, hogy ilyen rémálomszerű negyvenöt percet még egyszer nem produkálunk. A visszavágón nem játszhatunk ész nélkül, de bátortalanul sem. A továbbjutás fejben dőlhet el. Egy jó szezont nem szabad egy mérkőzéssel elrontani, nem is szeretnénk" - szögezte le a szakvezető.

Az irányító Juhász Ádám közölte, reményei szerint Győrben nem fognak olyan rosszul, hullámzóan játszani, mint az első mérkőzésen.

"A védelmünknek feszesebbnek kell lennie, és nem követhetünk el olyan sok hibát. Meg kell akadályoznunk, hogy ellenfelünk gyors indításokkal könnyen eljusson a kapunkig" - magyarázta. A válogatott játékos hozzátette, végig türelmesnek kell lenniük, mert nagyon jó csapattal találkoznak.

A Holstebro vezetőedzője, Partick Westerholm úgy nyilatkozott: nagyon nehéz meccsre számít Magyarországon, mert pillanatok alatt elfogyhat az ötgólos előnyük. Hozzátette, szerinte mindkét csapatnak továbbra is egyenlő esélye van a négyes döntőbe jutásra, amit május 17-én és 18-án rendeznek Kielben.



Férfi EHF Kupa, negyeddöntő, visszavágók:

szombat:

-------
Grundfos Tatabánya KC-TTH Holstebro (dán), Győr 16.00 (az első mérkőzésen: 24-29)
FC Porto Sofarma (portugál) - Saint-Raphael Var HB (francia) 18.00 (30-30)

vasárnap:

--------
Füchse Berlin (német) - TSV Hannover-Burgdorf (német) 15.00 (34-26)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!