Férfi kosárlabda EK - Hazai pályán nyert a Pécs és a Körmend is

Sport, 2019.11.05

A PVSK tíz, a Körmend pedig hat ponttal győzött hazai pályán a férfi kosárlabda Európa Kupa csoportkörének harmadik fordulójában, kedden.

Az A csoportban eddig nyeretlen pécsiek az 1/1-es mérlegnél tartó holland Leident fogadták. A vendégek utoljára 9-8-nál vezettek, a folytatásban a PVSK átvette a vezetést, és előnyéből tíz pontot megtartott a találkozó végéig. A mezőny legeredményesebb játékosa két pécsi, Christopher Smith és Veljko Budimir volt, egyaránt 21 ponttal.

A H csoportot százszázalékos mérleggel vezető Körmendhez a két vereséggel álló finn Kataja látogatott, és meglepetésre 22-8-ra vezetett hét percet követően. A vasiak megkezdték a felzárkózást, és bár két negyed után változatlanul hátrányban voltak, a harmadik felvonás legvégén átvették a vezetést. Az utolsó negyedben a finnek egyszer négy pontra megközelítették a Körmendet, amely azonban nem engedte ki kezéből a győzelmet. A vasiak legjobbja Travis Taylor volt 19 ponttal, Frank Rahim Turner pedig 18 ponttal járult hozzá a sikerhez.


Eredmények, férfi EK, csoportkör, 3. forduló:

A csoport:
PVSK-Veolia - ZZ Leiden (holland) 87-77 (27-21, 23-21, 12-14, 25-21)

H csoport:
Egis Körmend-Kataja (finn) 81-75 (17-22, 23-21, 21-14, 20-18)

A négyes csoportok első két helyezettje jut tovább.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!