Férfi kosárlabda NB I - Edzőváltás Szolnokon

Sport, 2019.11.27

Dragan Aleksic helyett csütörtöktől Gasper Potocnik irányítja a Szolnoki Oljabányász férfi kosárlabdacsapatát.

A Tisza-parti együttes közösségi oldalának híre szerint a klub kezdeményezte a szerb Aleksic szerződésének felbontását.

"Nem a terveink szerint szerepelt a csapat az idei bajnokságban, ezért úgy éreztük, változtatnunk kell" - fogalmazott Csősz Tamás, a klub ügyvezető igazgatója. Hozzátette, köszönik a munkát Aleksicnek, akit "a klub történelmének kiemelkedő játékosának és edzőjének" nevezett, és akinek szerinte "csak hálásak lehetnek" az elmúlt esztendők eredményességéért.

Az új, szlovén vezetőedző korábban már dolgozott Magyarországon: 2016 és 2018 között a Körmendet irányította.

"Úgy gondolom, Gasper Potocnik személyében egy remek, a munkája iránt rendkívül elkötelezett szakembert sikerült szerződtetnünk" - mondta Csősz Tamás.

A 39 éves Potocnik csütörtökön érkezik Szolnokra, ekkor veszi át az Olajbányász edzéseinek irányítását.

A Szolnok a bajnokságban eddigi kilenc mérkőzéséből ötöt nyert meg, ezzel a nyolcadik helyen áll.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!